Meghalt Arsene Tchakarian, a francia partizáncsoport utolsó tagja

2018. augusztus 06. 21:08

Az örmény származású Tschakarian 101 évesen halt meg szombaton Párizsban.

2018. augusztus 06. 21:08

Elhunyt Arsene Tschakarian, az egyik leghíresebb második világháborús francia partizáncsoport utolsó tagja. 

Az örmény származású Tschakarian 101 évesen halt meg szombaton Párizsban. A férfi honfitársa, a Missak Manouchian költő, újságíró vezette nemzetközi brigád tagjaként harcolt a német megszállók ellen.

Az egykori ellenálló 1930-ban érkezett Franciaországba, amikor apja munkát kapott egy ottani szénbányában. 1933-ban ismerte meg a kommunista Manouchiant, aki akkoriban örmény gyermekeknek gyűjtött segélyt. 

Tschakarian röplapterjesztéssel kezdte az ellenállást Párizsban, majd fegyveres akciókban is részt vett. Manouchiant 22 társával együtt 1944 februárjában a nácik elfogták és kivégezték, de Tschakarian túlélte a razziát, Párizsban bújkált egy rendőrnél, majd sikerült Bordeaux-ba jutnia, ahol a felszabadulásig folytatta a harcot.

A háború után a szabó foglalkozású Tschakarian igyekezett életben tartani az ellenállás emlékét, szinte élete végéig látogatta az iskolákat. Az utóbbi évtizedekben azért küzdött, hogy a nemzetközi közösség ismerje el az örmény népirtás megtörténtét. Az egykori ellenálló számos kitüntetést kapott, köztük a becsületrend lovagi címét, mindamellett csak 1958-ban lett francia állampolgár. Halálhírére reagálva Emmanuel Macron francia elnök az ellenállás hősének nevezte. 

A nemzetközi brigádhoz kötődik a híres „vörös plakát”, amely azt hivatott bemutatni a franciáknak, hogy az ellenállásban részt vevők mind kommunisták, külföldiek és/vagy zsidók voltak, a „bűnözők hadserege”. 

A csoport 1944-ben elfogott tagjait lefényképezték,  arcukat, nevüket, kivégzésük hírével egy vérvörös keretbe foglalt plakáton kitűzték a városok és falvak utcáin.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. augusztus 07. 01:08
Na még egy disznó kommunista, akit sztárol a fideszes MTI. Kár, hogy megszületett, de az aztán végképpen megbocsáthatatlan, hogy túlélte 1944-et és mégis sztárolják. Kommunisták nem érdemelnek tiszteletet, nem érdemelnek becsületrendet, nem érdemelnek szobrot még vörös bort és vörös csillagos sört sem.
Bell & Sebastian
2018. augusztus 07. 00:30
Elefántnak látszó bolha "Milyen kevesen voltunk, és milyen sokan maradtunk." Ami eredeti Garibaldi-megmondás, de rosszindulatú nácik még ezt is a magyar főpartizán szájába adták. A magyarszki pártyizánoknak három szervezetük is volt, létszámuk a nullától plusz végtelenig alakult, igazmondás és széljárás függvényében. A francia ellenállás leginkább abban mutatkozott meg, hogy buzgón jelentgették egymást, a németek jóformán csak mazsoláztak a levekből. Szóval, még a magyarnál is jelentéktelenebb volt.
a hun
2018. augusztus 06. 23:44
Itt az ideje a rendteremtésnek az MTI-nél! Is.
Zsolt75
2018. augusztus 06. 23:22
Most erre mit mondjak. Szép kort megélt, ideje volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!