Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Nem szégyen antiliberálisnak lenni

2018. augusztus 04. 16:57

Bármilyen furcsa is, az emberi méltóság és a szólásszabadság képviselete ma antiliberális pozíció.

2018. augusztus 04. 16:57
Megadja Gábor
Megadja Gábor
Origo.hu/888

„A Szadesz által korábban futtatott éttermiségi lieblingek kórusban adták elő felháborodásukat Doktor Miniszterelnök Úr tusványosi beszéde után. Ebből is látszik, hogy egy-egy mondatot mindig érdemes áldozni a liberalizmusra. Ugranak rá, mint szurikáta a rács mögé nyúlkáló gyerekkézre.

Ha elfelejtenénk, ők mindig emlékeztetnek minket a legalapvetőbb igazságra. Ez pedig az, hogy a liberalizmusnak köszönhetünk mindent: az automata sebváltótól kezdve az emberi méltóságon keresztül a gyümölcsjoghurtig, az iPhone-tól a római jogig minden jóságot, ami csak adatott az embernek ezen a tányéron. Mindent, ami csodálatos és kellemes, a liberalizmus ürítette a világra.

Igen, a kereszténységet is, hiszen Jézus is liberális volt.

Szokás szerint az éttermiség az elméletet hívja segítségül. Ilyenkor szobrot lehet állítani a gyakorlati élettől tisztes távolságot tartó königsbergi filozófnak, »a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem«, meg kell a szívnek szakadnia. (A königsbergi filozóf javára lehetne írni, hogy nem rajongott a forradalmakért, csakhogy egyedül a francia mészárszékért rajongott – a liberálisokat a kiváló ízlésükről lehet legkönnyebben felismerni.)

(...)

Bármilyen furcsa is, az emberi méltóság és a szólásszabadság képviselete ma antiliberális pozíció.

Ezeket képviselni pedig nem szégyen.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 125 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Casus Belli
2018. augusztus 07. 12:40
Orbán és a szólásszabadság :DD
2018. augusztus 06. 14:53
Ez csak üres játék a szavakkal!
Zokni
2018. augusztus 06. 07:54
"a liberalizmusnak köszönhetünk mindent: az automata sebváltótól kezdve az emberi méltóságon keresztül a gyümölcsjoghurtig, az iPhone-tól a római jogig minden jóságot, ami csak adatott az embernek ezen a tányéron. Mindent, ami csodálatos és kellemes, a liberalizmus ürítette a világra." - írja "Szerző". Majd ezt:"...Bármilyen furcsa is, az emberi méltóság és a szólásszabadság képviselete ma antiliberális pozíció. Ezeket képviselni pedig nem szégyen.” Most akkor melyik? Nehogy azt higgye valaki, hogy a kettő közötti szöveg segít. Ott csak ledoktorozza Istent, egy filozófust lesajnálni próbál - de mi volna, ha a kereszténységet a tábori lelkész hivatala alapján ítélnénk meg...-, illetve beidéz egy un. "tekintélyérvet", ha az érv lenne és nemcsak egy vélemény, és ha az illető tényleg tekintély lenne... Szóval ez a szöveg nem a liberalizmusról szól, hanem inkább "Szerző" intellektuális kihívásairól.
Iván cár
2018. augusztus 05. 13:30
Basszus, Megadja, te tisztán látsz!!! És jól is csinálod. Örülök nektek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!