A politika mint trash reality

„Hogy egy jó kis közhellyel indítsunk: cherchez la femme! Ok, csak hát például Trump környezetében keresni sem kell, mert ha az ember eldob egy választási kitűzőt, akkor pornószínésznőt vagy Playboy-modellt fog találni. Akikről Trump állítja, a színüket sem látta soha, a hölgyek meg azt, hogy a leendő elnök bizony nem is a színükre volt kíváncsi.

Sose értettem, hogy ezt miért is tagadja az elnök. Jó, adni kell a kötelező hipokrízisnek, na de hát Trumpról mindenki tudta, hogy nyakig volt a showbizniszben, imádott trófeákat gyűjteni, ráadásul a kampányban elég nyilvánvalóvá vált, hogy mit tart a nőkről, és hogyan bánik velük. A tulok macsizmo sokaknak még kifejezetten tetszett is, ezért is választották meg elnöküknek ezt az erkölcsi héroszt és szellemóriást.  (Itt jegyezném meg, hogy John Cassidy a The New Yorkerben a Nagymenők és a Kártyavár valamiféle kevercsének nevezve azt, szerintem kissé túlértékeli a Trump kabinetet. Bár ha meggondolom, hogy a Kártyavárban Kevin Spacey minden idők legelvetemültebb amerikai elnökét formálja meg…)

Lehet, mégis a nők fogják Trump vesztét okozni, bár nem azért, mert bájaikat feltárták az elnöknek. (Stormy Daniels, a pornószínésznő, szerintem, már nem tenné, miután a minap Columbus városában a helyi rendőrök kitervelten lekapcsolták egy sztriptíz klubban és sittre vágták… Nyilván, hogy legyen ideje gondolkodni: miként is üzletel a Trump-sztorival.)”