Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Vízben oldódó műanyag zacskókat fejlesztettek Chilében

2018. július 25. 12:11

Állítólag öt perc alatt lebomlik.

2018. július 25. 12:11

Chilei mérnökök bemutatták új fejlesztésüket, egy vízben oldódó, olajszármazékoktól mentes műanyag bevásárló zacskót. Roberto Astete és Christian Olivares, a chilei Solubags vezetői santiagói sajtóértekezletükön elmondták, hogy a zacskó titka az, hogy megváltoztatták a vízben oldódó polivinil alkohol (C2H4O)x kémiai képletét. 

A sajtótájékoztatón a szakemberek be is mutatták az ilyen alapanyagból készült, a környezetet egyáltalán nem szennyező zacskó lebomlását vízben, ami hozzájárulhat a vízszennyezés megállításához. „A nagy különbség a hagyományos műanyag zacskók és az általunk előállított között az, hogy míg az előbbi 150-500 évig megmaradhat a természetben, addig a mienk öt perc alatt lebomlik” – magyarázta Astete. Hozzátette, az anyag akár egy főzőedényben vagy mosógépben is lebontható.

A cégnek van termelő egysége Kínában, de az illetékesek szerint a környezetbarát zacskót bárhol elő lehet állítani a világon technológiájuk alkalmazásával. Chilében októberben kezdik el gyártani, és számos latin-amerikai ország érdeklődik az új termék iránt.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
izo1210
2018. július 26. 16:21
Feltalálták a vízben oldódó műanyag zacskót. Úgy hívják, hogy papírzacskó. De most tényleg, a műanyag egyetlen értelme, hogy nem ázik át, úgyhogy ez semmire sem megoldás.
KannibálTatárÚr
2018. július 25. 15:46
Nálunk egy időben már magától elporladó műanyag zacskókba csomagolták az árut. Vmi szörnyű volt. Ha nem dobta ki a kosárba az ember, elporladtak és végtelen piszkot hagytak maguk után. Ki meg nem dobtuk, mert megszoktuk meghagyni csomagolószernek. A vízben oldódót pedig a húsben lévő víz, vagy bármi más nedves anyag feloldja. Mire hazaérünk nedves lesz az egész holmi.
Lord Shen
2018. július 25. 13:49
És mit hagy maga utána lebomlás után?
Berecskereki
2018. július 25. 13:26
Majd öt év múlva kiderítik, hogy rákkeltő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!