Vészmadarak vijjogása

2018. július 22. 09:38

Gyermektelenség, népvándorlás, háborús meghasonlottság, elbutulás, elvándorlás. Aki ezekre keresi a megoldást, hasznára van nemzetének.

2018. július 22. 09:38
Szerencsés Károly
Magyar Hírlap

„A rendszerváltoztatás idején lehetett volna egy nagy levegőt venni. Újra kezdeni. Szippantottunk is egy mélyet, de innen-onnan áporodott szagok terjengtek. Nem fintorogtunk, majd kisöpri a szél – gondoltuk. Nyitva az ablak. A friss nyugati szél. De újabb riadalmak jöttek. Elbocsátás, bezárás, fizetésképtelenség, válság, megvonás, megszorítás, összeomlás. Mindenféle »csomagok«, amelyekről sejtettük, hogy nekünk kell majd cipelni. Idő sem volt fellélegezni. Egy kis idő pedig mennyire kellett volna! Nyugalom. A húr a régi zongorán megremegett, a fáradt hang szétsuhant, és itt maradt velünk.

Még most se legyen béke – sugdossák a hivatásos elrontók. Rém­arc mérgezze életünk. Tükör – mondják. Megszegünk! Kizárnak, megvonják. Köteleznek, fegyelmeznek, kényszerítenek. Fenyegetnek. Nem kegyelmeznek. S halljuk naponta: összeomlik itt minden. Orsolya, a költő halálgyárnak mutatná a kórházakat, így akar a Helikonra felmászni. A megrémült nép szétszalad? Ennyi empátia nőben, még ha költő is?! Hány ezren megyünk holnap rendelőkbe, kórházba segítségért, s kapunk, ha lehet. Megköszönjük szépen, hogyha marad egy kis időnk, s akár szárnyunk is lobbanhat, hogy felröppenjünk, mielőtt szólít a megváltó halálmadár.

Ha valós a veszély, az ellen értelmes tettekkel kell fellépni. Munkával. Gondolatokkal. Eljövendővel. Sok az igazi veszély, de a károgókkal, a naponta összeomlókkal, a szakadékba zuhanókkal – a hatalomra kerülésükig katasztrófát vizionáló hamis kocsmatestvérekkel – nem lehet mit kezdeni. A hamis riogatásokban a legrosszabb, hogy egy idő után fásultan a valódi bajra is csak legyintünk. Gyermektelenség, népvándorlás, régi-új betegségek, környezeti károk, háborús meghasonlottság, elbutulás, elvándorlás, felfordulás, fáradtság. Aki ezekre keresi a megoldást, hasznára van nemzetének, megtöri a hamis jósok erejét. Mert mi vég nélkül tart, nincs olyan hatalom, még a rio­gató, lelket maró vijjogó madaraké sem az. Szent örömök, bizakodó nyugalom, az idő szakadatlan csendes járása, békességes életörömök, megtöretlen szeretet, kedves dallamok: nyugtassátok le a felbolydult kedélyeket.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2018. július 23. 09:50
"Gyermektelenség.... Aki ezekre keresi a megoldást, hasznára van nemzetének" - nannnnnná! Miniszterelnök Urunkkal az élen: "Nemzeti Vidékstratégia 2012 – 2020 75 Stratégiai irányok és teendők 1. A népesedési helyzet javítása, a generációváltás elősegítése és az elöregedő hazai gazdatársadalom utánpótlásának biztosítása érdekében demográfiai földprogram megvalósítása. A program keretében a nemzeti földalapból a termőföld tartós (25-50 éves) bérbe adásával és egyéb eszközökkel, örötő földbérleti jog keretében földjuttatás a fiatal, gazdálkodást vállaló pároknak, melyet egyéb szociálpolitikai és gazdálkodást segítő kedvezmények, eszközök egészítenek ki. A támogatás feltétele, hogy a fiatal család vidéken települ le, fenntartható módon gazdálkodik, valamint két, vagy több gyermek viilágra hozatalát és felnevelését vállalja. A támogatás formája hosszú távú, kedvezményes földbérlet, melyet a gazdálkodást segítő további kedvezmények, támogatási elemek egészítenek ki, kiemelten a kapcsolódó jelenleg is rendelkezésre álló (pl. fiatal gazdák induló támogatása) uniós támogatási jogcímek." Ezek a belga gerófék és tsaik fogják végrehajtani: "A legnagyobb terület (918! hektár, az elárverezett (Somogy) megyei összterület 7,6%-a) tulajdonjogát ugyanakkor a már említett CLAESSENS-GROUP Companys tulajdonosai, a Belgiumból (BE Sint-Gillis-Waas) áttelepült nagybirtokos Claessens család tagjai (Peter és Johan Sonmogyszobról, Eszter és Evelin Beáta Nagyatádról és Christophe Somogycsicsóról) szerezték meg." http://kielegyenafold.hu/index..
Akitlosz
2018. július 23. 00:25
"Gyermektelenség, népvándorlás, háborús meghasonlottság, elbutulás, elvándorlás. Aki ezekre keresi a megoldást, hasznára van nemzetének. " A megoldást nem nehéz tudni: PÉNZ! Csinálni annál nehezebb.
békepap
2018. július 23. 00:17
milzen igaz. ezért is kell takarodnia a mostani propagandának
Pelso j.
2018. július 22. 14:17
" Aki ezekre keresi a megoldást..." Hű. de nagyon keresték a gazdáid az elmúlt majd 9 évben a megoldásokat. Sebaj, majd most a 'szent örömök, kedves dallamok megoldják az általad képmutatóan felhozott eü problémáit is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!