NATO-védelem nemzeti önrésszel

2018. július 22. 09:32

Jövőnk egyik alappillére a fegyveres haderő, az elrettentésre és ütésre is képes Magyar Honvédség.

2018. július 22. 09:32
Mihályi Attila
Magyar Idők

„A közös beavatkozáshoz minden esetben az összes NATO-tagállam egyhangú döntése kell, ami, ismerve több európai ország vezetőjének viszonyát a magyar politikai iránnyal, még az is elképzelhető, hogy késlelteti, akadályozza a segítségünkre siető katonai egységeket, műveleteket. Ne felejtsük el, hogy van olyan európai vezető, aki semmilyen, Orbán Viktor (ezáltal több millió magyar választópolgár) által vallott értékkel sem tud azonosulni.

Összességében elmondható, hogy a migrációs helyzettől, határőrizettől, NATO-vállalástól és Donald Trump követeléseitől függetlenül is fejleszteni kell a Magyar Honvédséget, hiszen olyan lemaradásban vagyunk, amit erőltetett tempóban is több év és hatalmas befektetés lesz a kor színvonalára hozni, de ez a nélkülözhetetlen folyamat minden kétséget kizáróan megkezdődött.

Úgy gondolom, hogy ennek a szükségességét minden kellő realitásérzékkel rendelkező magyar állampolgár belátja, hiszen függetlenségünk és jövőnk egyik alappillére a fegyveres haderő, az elrettentésre és ütésre is képes Magyar Honvédség. Jelenleg szinte teljesen kizárható egy velünk szomszédos állam fegyveres támadása irányunkba, de egyrészt Európa és a világ biztonsági helyzete bonyolult és változékony, másrészt nem szabad elfelejtenünk, hogy gátépítéshez sem akkor kezd a józan és előrelátó ember, ha már megérkezett az árvíz.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
FOB
2018. július 23. 16:58
A haderőfejlesztés eddigi lépései: - - új gyakorlóruházatok bevezetése (lassan ahány katona annyiféle ruházat) - 100 db busz - 250 db Suzuki Vitara - 2 db személyszállító és kormánygép - licencelt (cseh) kézifegyverek gyártása, amiből majd valamikor a Honvédség is kap - 20 db támogató (könnyű) helikopter vásárlása, melyek feladatuk 80%-át jóval olcsóbb drónokkal le lehetett volna fedni.
Akitlosz
2018. július 23. 01:18
Jó szöveg. Van három probléma. 1. Az elmúlt 28 évben éppen az ellenkezőjét csinálták, leépítették a magyar haderőt így nem hiteles ugyanazoktól a politikusoktól ez a hirtelen haderő mánia. 2. Nem a magyar haderőt építik, hanem a NATO haderőt. Közös ilyen alakulat, közös olyan parancsnokság. 3. Nem saját kútfős ötlet, hanem a NATO próbálkozik a saját szabályainak a betartatásával a tagokkal. A GDP arányosan 2%-os katonai kiadás szabályt csupán 4 tagállam tartja be, az összes többi szabálysértő. Magyarország 19 éve NATO tag, de még sohasem tartotta be ezt a szabályt. Ez jelzi egyrészt Magyarország alkalmatlanságát, másrészt pedig a NATO komolytalanságát.
matykox
2018. július 22. 21:01
Helyes! A sereget MINDEN képességében folyamatosan fejleszteni kell. A 10-15 éven belül várható iszlamista invázió nyugatról másképp nem lesz fékezhető.
szkeptikus
2018. július 22. 15:13
" Jelenleg szinte teljesen kizárható egy velünk szomszédos állam fegyveres támadása irányunkba, de ....." Érdekes lenne tudni, hogy a magyar illetékesek hogyan reagálnának, ha egy velünk szomszédos állam mondana ilyet - kvázi azt, hogy a jövőben nem teljesen kizárható egy magyar fegyveres támadás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!