Szili Katalin: Szövetkezni kell minden nemzeti ügyben a biztonságért

2018. július 21. 18:13

Minden nemzeti ügyben napról napra szövetkezni kell Szili Katalin szerint.

2018. július 21. 18:13

Minden nemzeti ügyben – határon innen és túl – napról napra szövetkezni kell a nemzet biztonságáért, gyarapodásáért ebben a globális kihívásoknak kitett világban – mondta Szili Katalin miniszterelnöki megbízott szombaton a XXIII. Majki Rákóczi Napon elmondott köszöntőjéről beszámolva az MTI-nek.

A volt házelnök a Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezetének hagyományos rendezvényén elmondott köszöntőjében hangsúlyozta, minden pillanatban a haza szolgálata, a nemzet iránti hűség kell, hogy „korparancsként irányítsa tetteinket”, mert csak így biztosítható a következő generációk biztonságos élete. Szili Katalin úgy fogalmazott, Rákóczi Ferenc a haza, a hit és a hűség állócsillaga a magyar históriában.

Felidézte, hogy a magyar történelem leghosszabb szabadságharcát vezető Rákóczinak egy független, önálló ország felépítése volt a célja, aminek eléréséhez a nemzeti egység megteremtését akarta megvalósítani a Kárpát-medence népeivel közösen harcolva. „Nem tűrhetők az országban olyanok, akik hazai kenyeret esznek, és az ellenség parancsát követik” – idézte az Országgyűlés korábbi elnöke a fejedelmet.

A haza és nemzet szeretete mindenek felett álló erkölcsi parancs volt számára, személyes sorsa pedig teljesen összefonódott a nemzet ügyével, amikor a nemzeti érdekeket állította szolgálata előterébe - méltatta Rákóczi Ferencet Szili Katalin. A miniszterelnöki megbízott szerint a Rákóczi Szövetség is hasonlóan cselekszik, amikor iskolázási segélyt nyújt, kisebbségvédelmi kezdeményezéshez aláírást gyűjt, vagy éppen táborokat szervez.

(MTI)

 

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Babivadász
2018. július 22. 15:19
Szövetkezzünk Szili Katalinnal. Garantáltan rossz vége lesz. Kérdezzétek meg Gyurcsányt. :D
Mich
2018. július 22. 12:40
"Szövetkezni kell minden nemzeti ügyben a biztonságért" Világos!
tabakur
2018. július 22. 10:34
"Nem tűrhetők az országban olyanok akik hazai kenyeret esznek és az ellenség parancsát követik"- na ne akkor a miniszterelnökünket már rég ki kellett volna zavarni az országból.Csak Kínának,Oroszoknak, a német nagyiparnak meg a zsidóknak árulja az országot. A Katika meg simán áruló.
Akitlosz
2018. július 22. 03:50
Már csak volt házelnök? Már nem pártelnök?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!