Árvíz után

2018. július 19. 07:17

A jobboldali kabinet jogilag nem korlátozza semmiben a homoszexuálisokat, de a szimbolikus intézményt, a házasságot nem hagyja „újraértelmezni”.

2018. július 19. 07:17
Veczán Zoltán
Magyar Hírlap

„Minden súlyos divathullám levonulását követően fellélegzik kicsit az ember. Mint egy árvíz után, ha a folyó visszatért medrébe, az ember pedig megnyugvással konstatálja, hogy a háza a helyén, a kerítés fele elment ugyan, de javarészt maradtak a dolgok a régiben.

Levonult a nagy LMBTQ-ár, az utcán és a sajtóban egyaránt, a mellette állók elégedetten hátradőltek – ismét győztek, vagy megmutatták, vagy mi –, a jelenségért nem lelkesedők pedig felsóhajtottak: a dolgok, legalábbis itthon, lényegében nem változtak. Hogy volt-e egyébként okuk vonulni a vonulóknak, vagy csak a médiának szánt gumicsontról van szó, érdemben viszonylag kevesen vizsgálták. Ennek lényegére egyébként remekül rávilágított az azonnali.hu-s Kiss Brigi, aki elismerte, hogy jogilag »egészen jó helyzetben vannak a melegek Magyarországon«. Lassan tíz éve létezik a házassághoz hasonló jogi státust adó bejegyzett élettársi kapcsolat, amit azonos neműek is köthetnek, sőt egymás nevének felvételén kívül egyénileg örökbe is fogadhatnak gyermeket, illetve a mesterséges megtermékenyítésből sincsenek kizárva, ahogy jár nekik a gyed és a csok is. Mire fel hát ez az egész álszentség? – teszi fel a kérdést Novák Katalin azon kijelentései kapcsán, amelyekben az államtitkár a hagyományos házasság értékei mellett érvel. Ahogy szerintem Kiss Brigi azt is helyesen ismeri fel, hogy a kérdés mindezek után merőben szimbolikus – csakhogy éppen nem homokba dugott fejről van szó, ahogy ő fogalmaz, hanem arról, hogy a jobboldali kabinet egyszerre tesz eleget a nyugati progresszívek és a konzervatív magyarok elvárásainak. Jogilag nem korlátozza semmiben a homoszexuálisokat, de a szimbolikus intézményt, a házasságot nem hagyja – mai divatos szóval élve – »újraértelmezni« az egyre szaporodó betűs meleglobbi aktuális elvárásainak megfelelően. És ha meg akarja tartani a szava­zóit, akkor ez még jó darabig így is marad majd.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2018. július 20. 10:03
Akkor a kormány mást mond, és megint mást tesz? Ne arra figyeljünk amit mond, hanem arra amit tesz?
Alien
2018. július 19. 09:40
Akkor mondok egy durva jogfosztast. Ha regisztralt kapcsolatban levo no mesterseges megtermekenyiteshez folyamodik, akkor a magyar allam 2 ev bortonnel fenyegeti.
balbako_
2018. július 19. 09:26
Igen, a libsik mint mindent ezt is győzelemként élik meg! De ha megnézzük mi történ, akkor azt látjuk a világ szemete - néhány ezren - itt rázta a lottyadt seggét, a normális többség meg elkerülte a helyet. Hol itt a diadal?
krakken96
2018. július 19. 09:07
Valtoznak az idok. Csak ki kell halljon az a korosztaly aki a kadarizmusban szocializalodott,rogton meg lesz a buzihazassag is. Drogliberalizacio is. Ez siman 4-5 millio ember. Kb. 30 ev is lehet ebben de hosszabb tavon 2050 utan realis a jogharmonizacio a szocialis valosaggal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!