Magyar idők

2018. július 19. 11:23

Ki alkalmazta a nagypályás izraeli magáncéget. Nyilvánvalóan nem a cikksorozatot publikáló Bayer Zsolt.

2018. július 19. 11:23
Tóth Ákos
Tóth Ákos
168 Óra

„A módszer egyszerű volt. Egy csapat külföldi álnéven, nem létező cégek nevében kért találkozókat civil vezetőktől, és arra próbálták rávenni őket, hogy politikailag kényes dolgokat mondjanak. Ez nem nagyon jött össze, viszont a velük folytatott beszélgetések hangfelvételeit kedvükre megvágták, s Bayer Zsolt a Magyar Időkben olyan riportsorozatot publikált belőlük a kampány során, amely alkalmas volt a besározásukra.

De nemcsak Bayer Zsoltról van szó, hanem a miniszterelnökről, Orbán Viktorról is, aki arról beszélt egy brüsszeli videoüzenetében, hogy Magyarországon kétezer Soros-zsoldos dolgozik. Sokáig nem lehetett tudni, honnan veszi ezt a számot a magyar kormányfő, mígnem kiderült, hogy az egyik, a Black Cube embere által provokált, rögzített beszélgetésből, amelyet manipuláltak. Az eredeti felvételen egy egykori Soros-alkalmazott ugyanis azt mondja, hogy az üzletember alapítványaiban kétezer ember dolgozik – világszerte.

A kérdés az, hogy ki alkalmazta a nagypályás izraeli magáncéget. Nyilvánvalóan nem a cikksorozatot publikáló Bayer Zsolt, neki ehhez nincsenek eszközei. De akkor ki?

Nos, az elég sokatmondó, hogy az a magyar kormány, amely a nemzeti szuverenitást oly fennen hirdeti, semmit nem tesz az ügyben, holott magyar állampolgárokat próbáltak lejáratni. Ám az ügy ennél is összetettebb, hiszen az Alkotmányvédelmi Hivatal emberei tudtak a történtekről, miután a Migration Aid vezetője értesítette őket, de ha így, akkor miért nincs egetverő botrány mindebből? Az Index arra a következtetésre jutott, hogy a megrendelés olyan, a magyar kormányhoz köthető, de az operatív munkában részt nem vevő személyektől eredhet, mint amilyenek például a propagandát is irányítják. Szerintük csak így fordulhat elő, hogy Bayer cikksorozata után a propagandamédia leszállt az ügyről, és csak ez indokolhatja, hogy a magyar kormány nem lép fel nyíltan, ellentmondást nem tűrően az ellen, hogy egy külföldi szervezet magyar állampolgárokat akart besározni, továbbá szemmel láthatóan nem törekszik arra, hogy feltárja, ki is volt a megbízó.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fakutya Bobber
2018. július 20. 15:36
"...kérlek, ne vedd zokon, hogy ettől a perctől kezdve én őt, a becsületszó terhe mellett, védelmembe veszem és ünnepélyesen fogadom: amennyiben egyetlen ujjal hozzányúlsz Péterhez, én 195 centimet és felesleg nélküli 120 kilómat segítségül híva Téged hülyére verlek. Szívélyes üdvözlettel, Lovas István."
Peter8811
2018. július 20. 08:24
Zsidózzál még egy kicsit aztán fogd rá a nyuszira!
libantkomcsi
2018. július 19. 18:36
Ez is egy kommunista köcsög.
Biivisz
2018. július 19. 17:31
Érdekes, pl. Dénes Balázs egy pillanatig nem vitatta a felvétel valódiságát, sőt problémát se látott benne, hogy a német külügynél lobbizott Orbán megzsarolásáért. Ez csak úgy lehetett, hogy szegény DB úgy be volt szívva, hogy nem vette észre, hogy a felvételt megvágták. (De lehet, hogy már akkor is, amikor a felvétel készült. :-))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!