Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Sokat javult a fiatalok foglalkoztatottsági mutatója

2018. július 17. 07:18

Négy százalékkal nagyobb a fiatalok foglalkoztatottsága Magyarországon, mint az uniós átlag – írja a Magyar Idők.

2018. július 17. 07:18

Néhány év alatt sokat javult a fiatal oklevelesek foglalkoztatottsági mutatója Magyarországon – olvasható a Magyar Idők keddi kiadásában.

A lap az Európai Unió statisztikai hivatalának legfrissebb adatait ismertetve arról ír, hogy Magyarországon az uniós átlagnál több mint négy százalékkal nagyobb – hozzávetőleg 85 százalék – azoknak a 20 és 34 év közötti fiataloknak az aránya, akik a diploma vagy a középfokú szakképzés megszerzését követően tartósan el tudnak helyezkedni.

A régióban Csehországban a legmagasabb a 20-34 évesek foglalkoztatottsági mutatója, megközelítőleg 90 százalék, utána következik Magyarország, majd Lengyelország. A pályakezdők helyzete a mediterrán országokban a legrosszabb, Görögországban a szóban forgó korosztály alig több mint 50 százaléka jutott álláshoz azok közül, akik 2014 és 2016 között kapták kézhez közép- vagy felsőfokú bizonyítványukat.

Az uniós statisztikai hivatal megállapította: az EU-tagállamok átlagában még mindig a diplomásoknak vannak a legjobb esélyeik a munkaerőpiacon. Az adatok szerint tavaly a felsőfokú végzettségűek 85, a középfokú végzettséggel rendelkezők 77, míg az általános iskolát befejező pályakezdők 64 százaléka talált tartósan állást.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
moengu
2018. július 17. 10:39
Kezdjuk itt: "2016-ban a középfokú oktatási intézmények nappali rendszerű képzéseire beiratkozottak száma – összhangban az érintett korosztály létszámának alakulásával – 3,6%-kal, 434,7 ezer főre esett vissza." Tehát évről évre 3-4 %-kal kevesebb a munkaképes fiatal. Vagyis NEM a munkahelyek száma nő!!!!!!!!
__Y__
2018. július 17. 09:48
"hozzávetőleg 85 százalék – azoknak a 20 és 34 év közötti fiataloknak az aránya, akik a diploma vagy a középfokú szakképzés megszerzését követően tartósan el tudnak helyezkedni." Ja, csak azt felejtik el hozzátenni, hogy pontosan hol is helyezkednek el, mert hogy nem a végzettségükkel, az tuti. Most nemrég végeztem és a korosztályomban azt látom, hogy a 85% az egyetem után nem a diplomájával, hanem valami tök random területen helyezkedik el, aminek semmi köze nincs a tanulmányaihoz.
aleb19
2018. július 17. 08:56
az vicces, hogy emiatt a hamisitott adat majd milliard eurokat bukik az orszag a habonyistak legyartottak ezt a fakedata-t ...mert verhetik ra a nyalukat a mediaban es a fogalmatlan nyuggerek ezt elhiszik a tenyek makacs dolgok volt mikor nemreg 5.5millio melos volt a 10 millias orszagban most 4.4 milliot hamisitanak a felpenzes kozmunkasokkal es kulfoldon dolgozokkal egyutt
Edwin Hubble
2018. július 17. 08:50
Sokat javult a fiatalok foglalkoztatottsági mutatója – hazudja a Magyar Idők.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!