Tóth „Potya” Istvánról emlékezett meg a Mazsihisz és az FTC

2018. július 12. 21:02

2018. július 12. 21:02

A Ferencváros és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közösen emlékezett meg csütörtökön Tóth „Potya” Istvánról, az FTC kiemelkedő labdarúgójáról, a csapat első hivatásos edzőjéről, aki a második világháború alatt, 1944-ben társaival több száz zsidót mentett meg a biztos haláltól.

Az ünnepségre a Ferencváros és az izraeli Makkabi Tel-Aviv labdarúgó Európa Liga-selejtező első forduló, első mérkőzése előtt került sor a Groupama Arénában található Fradi Múzeumban. Tobak Csaba múzeumigazgató kiemelte, hogy már sok kiállításnak adtak otthont, ám a mostani különleges jelentőségű.

„Szívünkön viseljük a múlt ápolását, az a célunk, hogy a fiatalok ne csak Böde Danit, hanem Tóth „Potya” Istvánt is ismerjék meg, emberként is” – mondta, majd arról is beszélt, hogy másfél éve vették fel a kapcsolatot Tóth „Potya”  unokájával, Tóth Istvánnal, akitől megkapták az egykori sportember sporttörténeti relikviának számító naplóit.

A Tóth „Potya”  István életét bemutató rövidfilm megtekintése után az unoka elmondta: személyesen nem ismerte a nagyapját. „Egy élet kellett ahhoz, hogy felismerjem, ki is volt ő valójában. Sokáig nem tudtam a múltat értelmezni” – mondta elérzékenyülve Tóth István.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke - miután beszélt a világban oly szükséges bizalomról – az erre az alkalomra készült, „A MI HŐSÜNK TÓTH POTYA ISTVÁN” feliratú és a sportember arcképével ellátott pólót adott át az unokának. Az EL-selejtezőre kifutó labdarúgókat bekísérő gyermekek ugyanilyen pólóban emlékeztek az edzőre és embermentőre. 

A mostani megemlékezés része a Zsidó Világkongresszus (WJC) és az angol Chelsea labdarúgóklub nemrég meghirdetett kirekesztés ellenes kezdeményezésének. Igor Ujhazi, a WJC antiszemitizmus elleni munkacsoportjának koordinátora kiemelte: „Az antiszemitizmus veszélyes jelenség a sportban, veszélyes a társadalomban, és mindkét területen riasztó mértékben erősödik. A mi felelősségünk, szurkolóké és csapatoké egyaránt, hogy megálljt parancsoljunk ennek.”

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Speer
2018. július 13. 11:54
Erősödik az antiszemitizmus... Hja, hiszen a migránsok többsége is szemita...
repulok
2018. július 13. 08:36
Szerintem ez elegáns gesztus volt a zsidóktól...
a hun
2018. július 12. 22:49
Ha má' témánál vagyunk, üldöztetésileg... https://dailystormer.name/kike-extortion-organization-receives-88-million-from-germany-to-give-to-holohoax-survivors/ magyarul:https://888.hu/article-nagymertekben-emelkedik-jovo-evtol-a-holokauszt-tulelok-jaradeka
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!