Macron: Nem fenyegetett Trump azzal, hogy kilépteti amerikát NATO-ból

2018. július 12. 14:52

Cáfolta a Trump fenyegetéseire vonatkozó híreket a francia elnök.

2018. július 12. 14:52

Donald Trump amerikai elnök sem nyilvánosan, sem zárt ajtók mögött nem fenyegetett egy pillanatig sem azzal, hogy kilépteti az Egyesült Államokat a NATO-ból – hangsúlyozta Emmanuel Macron francia államfő a katonai szervezet brüsszeli csúcsértekezletét követően csütörtökön.

Macron ugyanakkor visszautasította Trump azon kijelentését, miszerint a szövetségesek a bruttó hazai termékük (GDP) legalább 2 százalékát célzó hivatalos kötelezettségüknél nagyobb vállalásokat tettek a védelmi költségeik növelésében. Hozzátette, nem is biztos benne, hogy jó ötlet lenne a GDP 4 százalékát katonai célokra fordítani.

Leszögezte ugyanakkor, hogy Franciaország 2024-re eleget fog tenni vállalásainak, és GDP-je 2 százalékára emeli védelmi költségvetését a jelenlegi 1,8-ról. A francia államfő kiemelte: Trump megerősítette az Egyesült Államok elkötelezettségét a NATO mellett.

(MTI)

 

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2018. július 12. 20:57
Változik a világ: annak idején De Gaulle nem csak fenyegetőzött vele, hanem valóban kilépett a NATO-ból.
áfonya
2018. július 12. 18:03
Vén disznó juncker holt részeg ,na ezek a támogatók a seggnyalói ... Jól segbe kéne rugni repüljön a betolakodók közé--- Látni kell ezt a videót ,Brüsszel szégyene. https://www.facebook.com/vestnikbanker/videos/1996969040337822/UzpfSTEwMDAwNDEwODgwODY4Njo0ODU3MjE4NjUyMDcxMDk/
szamossy dezső
2018. július 12. 16:55
Ez olyan, mint amikor a TASZSZ cáfolt. Ha macron (micron?) azt mondja, nem fenyegetett, akkor Trump talán már ki is lépett.
mokány
2018. július 12. 16:34
K&K = K und K = Kaiser und König = Osztrák-Magyar Monarchia: csak a hadügy, a külügy meg a pénzügy volt közös. Európa, amerikából nézve , Transatlantic Teritory mindhárom kérdésben az USA bábja. Trump egyébként sem az európai haderő növelését akarja, hanem az az amerikai megszállás költségeinek a kifizetését. 27 évvel azután, hogy a szóvjetek befejezték a megszállás költségeinek kifizettetését kelet -Európában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!