Jogvédő aktivisták tiltakoznak az olasz közlekedési minisztérium előtt

2018. július 12. 10:45

A kormány migrációs politikájával nincsenek kibékülve.

2018. július 12. 10:45

Jogvédő aktivisták foglalták el az olasz közlekedési minisztérium bejáratát, hogy a jobboldali olasz kormány migrációs politikája ellen tiltakozzanak – adja közre az Euronews.

A mintegy 40 tüntető „süllyedő jogok”-feliratot tartott a magasba és mentőmellényt viselt, ezzel arra utalva, hogy Olaszország több, menedékkérőket szállító hajó kikötését is megtagadta. Az egyik aktivista szerint „az embereknek tudniuk kell, hogy a civil szervezetek és támogatóik nem értenek egyet azzal, ami az olasz tengerek mentén történik”, ezért vonultak ki a minisztérium elé.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter kemény hangot ütött meg a gumicsónakokban Líbiából Olaszország felé induló migránsok ügyében: nagy port kavart, mikor egy civil szervezet Aquarius nevű mentőhajóját nem engedte kikötni több mint 600 migránssal a fedélzeten. Az Aquarius végül Spanyolországban szállt partra. Salvini emellett közölte: bilincsben szállhat partra Olaszországban az a több mint 60 menedékkérő, akik egy teherhajót eltérítve próbáltak Európába jutni.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsolt75
2018. július 12. 17:58
Ha már úgyis van rajtuk mellény, beb.sznám őket egy retúrcsónakba a kedvenceikkel.
annamanna
2018. július 12. 17:53
A helyükben maszkot húznék, hogy utólag a szomszédok ne verjenek meg, csak úgy pedagógiailag.
hartnesz
2018. július 12. 12:41
Kinemszarjale kategória
luzitanxaver
2018. július 12. 11:55
„az embereknek tudniuk kell, hogy a civil szervezetek és támogatóik nem értenek egyet azzal, ami az olasz tengerek mentén történik” Az emberek ezt tudják már nagyon jól. Ahogy azt is, hogy a számlát ők, nem pedig "a civil szervezetek és támogatóik" fizetik. És - valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag - ezzel sem értenek egyet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!