Meghalt egy magyar hős

2018. július 12. 13:48

A legelesettebbek segítése, a bajba jutottak védelme immár lassan 30 éve semmit sem ér az államnak.

2018. július 12. 13:48
Jámbor András
Jámbor András
Mérce.hu

„És az inárcsi tragédia sem egyedi eset, és nem is egy ember elkeseredéséről, és egy másik tehetetlenségéről szól, hanem a rendszer rohadásáról. Arról, hogy a legelesettebbek segítése, a bajba jutottak védelme immár lassan 30 éve semmit sem ér az államnak. Arról, hogy ezeket az embereket cserben hagyja az állam, hogy csak büntetni tudja őket.

Fel se foghatjuk micsoda téboly játszódhatott le a volt rendőr agyában, aki előbb házát veszítette el, majd beteg kisgyerek elvételének lehetőségével szembesítették. Amit tett, menthetetlen, de a tettéért viselt felelősségben osztozik azokkal, akik az inárcsi szociális munkásnak nem adtak lehetőséget a kezébe, hogy segíteni tudjon, hogy megmentsen egy embert, egy családot az utcára kerüléstől, a szétszakadástól.

Itt ez a teljesen elrontott rendszer zárt össze két embert a lehetetlenségben, egy szociális munkást és egy rászorulót, hogy oldják meg azt, amit ilyen körülmények közt képtelenség megoldani. Ez a teljesen élhetetlen, semmivé sorvasztott rendszer zárta őket össze egy sorsba és fokozta a feszültséget a robbanásig, hogy a vége tragédia legyen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
libantkomcsi
2018. július 13. 21:45
A kapitalizmusban mindennapos eset, hogy családok mennek tönkre. Az állami szociális rendszer adott. A lehetőségek a gazdag országokban sem korlátlanok. Érdekes módon a bank felelősségét senki sem firtatja.
pensioner
2018. július 12. 22:11
miért jut nekem mindig eszembe a patkányok lázadása?
néhai Ch.Pilot
2018. július 12. 21:47
Adtam egy minuszt a cikkre...
Akitlosz
2018. július 12. 20:12
Úgy konkrétan ki halt meg? Miről zagyvál a szerző? Ebből a cikkből ki nem derül. Ha meg az eredeti teljes írás érdekelne, akkor eleve nem a Mandinerre jönnék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!