A Volánbusz is kiszállt az Ikarus-szerződésből

2018. július 11. 19:10

A kormány továbbra is mentené a csődvédelem alatt álló Ikarus Egyedi Kft.-t – ugyanakkor a BKV után a Volánbusz is kihátrált a céggel kötött szerződésből, miután az nem szállította le számára a buszokat.

2018. július 11. 19:10

A Volánbusz Zrt. eláll az Ikarus Egyedi Kft.-vel 180 darab Modulo M168d típusú csuklós autóbusz megvételére kötött szerződéstől – közölte a zrt. az MTI-vel szerdán. A közlemény szerint a Volánbusz azt követően döntött erről, hogy az Ikarus Egyedi Kft. a 2018. április 11-i teljesítési a határidőt követő, a szerződésben rögzített további 90 napos türelmi idő leteltéig sem szállította le az autóbuszokat, amelyek szállítási jogát közbeszerzési eljárásban nyerte el. 

Már április óta alig jönnek a buszok

A Volánbusz szerdán élt a szerződésben foglalt elállási jogával, amelyről az Ikarus Egyedi Kft.-t levélben értesítette, amely tartalmazta azt is, hogy a Volánbusz a szerződésben foglalt jogkövetkezményeket érvényesít – közölte a Volánbusz. 

Szintén szerdán a BKV Zrt. is bejelentette, hogy a cég igazgatóságának döntése értelmében eláll az Ikarus Egyedi Kft.-vel kötött megrendelési szerződéstől, amely 30 Modulo csuklós busz vételéről szól.  A BKV Zrt. szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Volánbusz Zrt. és az Ikarus Egyedi Kft. 2017. január 16-án 180 Modulo M168d típusú csuklós autóbusz adásvételéről írt alá – közbeszerzési eljárás eredményeként – szerződést. Ugyanebben az évben, 2017. december 20-án a Volánbusz, a BKV és az Ikarus kft. háromoldalú szerződést kötött 30 jármű átruházásáról.

Az autóbuszok közül a teljesítés határidejének lejártáig (2018. április 11.), illetve az azt követő, szerződésben rögzített további 90 napos időszak leteltéig mindössze 10 járművet vett át a BKV. A cég ezért nem szerződésszerű teljesítésre hivatkozva eláll a szerződéstől és kötbérigényét is érvényesíteni fogja. Emellett a BKV az Ikarus Egyedi Kft.-vel kapcsolatos egyéb szerződéseit is felülvizsgálja, és ennek eredményétől teszi függővé a további lépéseket.

Csődvédelmet kért, és kapott

A Ikarus Egyedi Kft. hétfőn jelentette be, hogy fizetési nehézségeinek kezelése érdekében csődvédelmet kért, a csődeljárás alatt reorganizálják a társaság működését és helyreállítják a fizetőképességét. Arra kérte a kormányt, minősítse a társaságot stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté és vegyen részt a reorganizációs folyamatban.

Közleményükben hangsúlyozták: az Ikarus Egyedi Kft. hosszú idő után először rendelkezik magyar fejlesztésű városi közlekedésben használt szóló és csuklós autóbuszokkal, tendereit rendre a legalacsonyabb árral nyerte. Így a midi elektromos busz tendert 1,5 milliárd forinttal, míg a 180 darab csuklós buszra kiírt tendert közel 3 milliárd forinttal olcsóbb ajánlatával nyerte el a második helyezett külföldi gyártókkal szemben. A társaság tevékenységével a magyar költségvetésnek eddig megközelítőleg 5 milliárd forint, a 180 darab csuklós autóbusz legyártásával pedig további 3 milliárd forint bevételt és megtakarítást eredményezne – fogalmazott a kft.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden közölte, hogy az Ikarus Egyedi Kft.-t – annak kérésével összhangban – stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette, az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben is megjelent szerdán. Az ITM szerint a döntéssel lehetővé válhat a cég vagyonának, a felhalmozott termelőeszközöknek, készleteknek és tudásnak az egyben tartása. 

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pildar
2018. július 11. 21:38
Rövidlátó faszság, a libsik meg tapsolnak hozzá. Egyszer az a mantra, hogy külföldi cégek összeszerelő csarnoka vagyunk, most meg amikor a kormány szeretné feltámasztani a SAJÁT járműipart akkor azon örömködnek, hogy nem sikerült. A kibaszott BKV/BKK állami segélyből tartja fent magát évtizedek óta, a Volánon utazók nagy része kedvezményes jeggyel járó diák és nyugdíjas azt a kedvezményt is az állam dellázza ki nekik, ha az állam magyar járműgyártást akar akkor ne vegyenek külföldi buszt, ha késik a szállítmány akkor várják ki amíg elkészül. Magyar cégekre van szükség akik magyar terméket tudnak gyártani, és igen az elején nehéz, és lehet, hogy rosszabb minőségű, vagy lassan készül el, de ha nem tudnak megerősödni védett belső piacon akkor sosem tudnak versenyképesek lenni a nagyokkal szemben nemzetközileg. Ez nem új találmány, majdnem 200 éves annakidején úgy hívták hogy védegylet...
Mbear
2018. július 11. 21:31
Lopni, nertársak, lopni amíg lehet.
egynick
2018. július 11. 21:15
Az .ost van itt, Dél-Amerika. Bokros a polgári Mo-hoz teremtette meg a lehetőséget. A fidesz nem élt vele.
3M..
2018. július 11. 20:37
Úgy tűnik összefogtak az idegenszívűek egy magyar cég ellen, aki ténylegesen 200 magyar szakembert foglalkoztat. És multibérenc kormány hallgat. Szijjártó pedig inkább busás csúszópénzért német céget avat. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!