Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

A németek nem támogatják a védelmi kiadások növelését

2018. július 11. 10:18

A németek többsége nem ért egyet azzal, hogy Németországnak a bruttó hazai termék (GDP) 1,5 százalékánál többre kellene emelnie védelmi kiadásai mértékét – derül ki a YouGov felméréséből.

2018. július 11. 10:18

A németek többsége nem ért egyet azzal, hogy Németországnak a bruttó hazai termék (GDP) 1,5 százalékánál többre kellene emelnie védelmi kiadásai mértékét – ismerteti a dpa német hírügynökség megrendelésére a YouGov közvélemény-kutató cég által készített felmérés eredményét a Die Welt című konzervatív német lap szerdai száma.

A relatív többséget azok alkotják – 36 százalék mondta ezt –, akik szerint a 1,5 százalék is túl sok. Rajtuk kívül 24 százalék úgy véli, hogy ez pont elég. Csak 15 százalék volt azon az állásponton a felmérés idején, hogy Németországnak ennél többet kell honvédelemre költenie.

A felmérés a szerdán kezdődő brüsszeli NATO-csúcs alkalmából készült. Az észak-atlanti szövetség tagállamai 2014-es walesi csúcsértekezletükön azt vállalták, hogy katonai kiadásaik 2024-re megközelítik majd GDP-jük 2 százalékát. Németország az azóta eltelt négy évben 1,18 százalékról 1,24 százalékra növelte GDP-arányos védelmi kiadásait. A jövő évi költségvetési tervezetben 42,9 milliárd euró szerepel erre a célra. A múlt héten kiszivárgott egyik tanulmány szerint ennek körülbelül a kétszeresére lenne szükség 2024-ben a NATO-vállalás teljesítéséhez.

Donald Trump amerikai elnök többször élesen bírálta európai szövetségeseit, s kiemelten Németországot, mert úgy véli, nem költenek eleget a védelemre. A NATO-tagok összes védelmi kiadásának több mint kétharmadát az amerikai költések teszik ki. Már a korábbi amerikai kormányok is szorgalmazták, hogy Európa növelje hozzájárulását a szövetség kollektív védelméhez.

A felmérésben erről a kötelezettségvállalásról is megkérdezték az embereket. A relatív többség, 40 százalék szerint ezt a célt fel kellene adni, 35 százalék szerint ki kell tartani a kétszázalékos cél mellett, 25 százalék pedig nem tudott véleményt alkotni a kérdésben.

A megkérdezettek relatív többsége, 42 százalék a még Németországban lévő 35 ezer amerikai katona kivonását is támogatná, 37 százalék viszont ellenzi. 21 százalék nem foglalt állást a kérdésben.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2018. július 11. 19:42
Gonoszkodom egy kicsit...A németeket csak óvatosan szabad ösztökélni arra, hogy növeljék a katonai kiadásaikat. Ha belejönnek, abból mindig nagy zűr lett.
gonterl
2018. július 11. 17:14
Azt, hogy mit szeretne Trump, a szakértő jól látja. Az európai haderő megteremtése, nyilvánvalóan nem tetszhet sem Amerikának, sem a NÁTÓ-nak.
Box Hill
2018. július 11. 15:00
De arra készek, hogy a Handzsár-divíziót újra felállítsák, mint kezdet.
Akitlosz
2018. július 11. 13:30
"A megkérdezettek relatív többsége, 42 százalék a még Németországban lévő 35 ezer amerikai katona kivonását is támogatná," Az viszont nem kerülne a németeknek pénzbe. Viszont növelné az ország függetlenségét, szabadságát. Amit sajnos nagyon lenne honnan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!