Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Közel hatméteres tigrispiton tartja rettegésben Varsó környékét

2018. július 10. 21:48

Az óriáskígyó levedlett bőrét Varsó mellett találták meg.

2018. július 10. 21:48

Óriáskígyó tartja félelemben a lengyel főváros környékét, miután levedlett bőrét megtalálták egy Varsótól délre fekvő településen. Egy állatvédő szervezet szerint a tigrispiton (Python molurus), amelynek több mint öt méter hosszú, frissen levedlett bőrét szombaton találták meg, megszökhetett valahonnan, és most a Visztula folyó mentén, Konstancin Jeziorna területén, Varsótól 20 kilométerre délre rejtőzhet. 

„A bőr friss, tehát a kígyó éhes és támadhat” – közölte honlapján az Animal Rescue Poland, amely fotókat is közöl a levedlett hatalmas kígyóbőrről. Egyúttal figyelmeztette a szervezet az ott élőket, hogy ne sétálgassanak és ne aludjanak a szabad ég alatt, továbbá figyeljék a környéket. Hozzátették, hogy a gyerekek és a háziállatok különös veszélyben vannak a kígyó miatt, amely mozgásban van a nyomai szerint. 

A rendőrség felkeresi a helyi kígyótulajdonosokat, mivel elképzelhető, hogy egy magántenyésztőtől szabadult ki a kígyó, de az is lehetséges, hogy becsempészték az országba.

A Python molurus vagy tigrispiton az egyik legnagyobb nem mérges pitonfaj, amely főleg Indiában és Délkelet-Ázsiában él. Kitűnő úszó, általában emlősökkel, madarakkal, hüllőkkel táplálkozik, de az emberre is veszélyt jelent.

(MTI, Fotó: Służba Ochrony i Ratownictwa Zwierząt Animal Rescue Polska/Facebook)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2018. július 11. 08:03
"Az óriáskígyó levedlett bőrét Varsó mellett találták meg." Nem vagyok valami jó bőrben, gondolta a kígyó, és levedlette.
pemete jakab
2018. július 11. 08:02
"Az óriáskígyó levedlett bőrét Varsó mellett találták meg." Hány bőrt fognak még lehúzni a témáról?
pemete jakab
2018. július 11. 08:01
"Közel hatméteres tigrispiton tartja rettegésben Varsó környékét" És ez a méret állítólag csak a széllessége.
Cassi
2018. július 11. 03:19
Ilyenkor jó, hogy el vagyunk látva medvékkel - egy közepes medve ellen esélye sincs egy pitonnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!