Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Palkovics nem köt kompromisszumot az Akadémiával

2018. július 06. 15:07

A probléma ezzel csak az, hogy a demokratikusság köntösébe bújtatva ez az érvelés valójában a kormányzati önkényt legitimálja csupán.

2018. július 06. 15:07
Pap Szilárd István
Mérce

„Palkovics úgy véli, hogy a kritikákkal ellentétben ez nem jelentené az, hogy minden kutatónak megmondanák, mit kutasson. Arra viszont nem derül fény az interjúból, hogyan marad szabad a kutatás és a témaválasztás, ha a minisztérium meghatározza, mire ad pénzt, és mire nem. Nyilván így is kutathat bárki bármit, csak a kérdés az, miből tenné ezt.

Az innovációs miniszter ebben az esetben ugyanazt az érvelést használja, amelyet korábban kollégája, Trócsányi László igazságügyi miniszter is: csak az a demokratikus, amit a kormány mondd. Trócsányi arra utalt, potenciálisan antidemokratikus, ha egy bíróság a kormány ellen dönt, hiszen akkor a népakarat ellen dönt. Most a sorok között Palkovics ugyanezt alkalmazza az Akadémiára: a népakaratnak kell eldöntenie, milyen kutatásokra mennek pénzek, a népakaratot pedig a kormány képviseli.

A probléma ezzel csak az, hogy a demokratikusság köntösébe bújtatva ez az érvelés valójában a kormányzati önkényt legitimálja csupán.

Az egyes intézmények autonómiája épp azért létezik egy jogállamban, hogy egy kormányzat ne taposhasson rá az állampolgárokra. A tudomány területén ráadásul ez azzal is párosul, hogy egy-egy állítás nem lesz attól igaz, hogy a kormány mondja. Márpedig a finanszírozás kézi vezérlésével épp ez fog történni: a kormány kijelöli, mely irányokat finanszíroz, és melyeket nem, függetlenül azok valós tudományos értékétől.”

 

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Volo
2018. július 08. 22:23
Ez a faszi az "illetékes elvtárs" ? Az akadémia "ügye" is hozzátartozik? Ehhez is ért?
A teremburáját
2018. július 07. 20:44
Ez a háromnevű cikkíró tudhatná, hogy kompromisszumot két nagyjából egyforma erejű fél, vagy egy sarokba szorított köt kényszerből (patthelyzetben!)! Egyik sem nyer rajta, mert felhígul a saját elképzelése. Jelen esetben egy helyzet sem áll fenn. Akkor meg mire fel kellene valami köztes megegyezésre jutni s mi lenne az?
zolizolizoltan
2018. július 07. 15:35
Az innovációt és az alkalmazott kutatást szeretné a kormány a kezébe venni és beleilleszteni a kormány agrár és ipari stratégiájába. Nem az alapkutatásról van szó, ez maradjon az akadémiánál. Ha belelátsz az MTA intézeteinél folyó alkalmazott kutatásokba, akkor tudod, hogy ez már a rendszerváltás előtt lesilányodott pénzszerzésre és azóta úgy maradt. Időnként beesik egy-egy cég az MTA valamely kutatóintézetébe alkalomszerűen. Az intézmény örül, hogy több pénzt kap az alapkutatásokra, de ennél sokkal több nincs az MTA intézményeinek innovációs kutatásaiban. Általános elképzelés és stratégia nincs a MTA-n belüli alkalmazott kutatásokra. A stratégia hiányáért persze elsősorban a rendszerváltás előtti és utáni kormányok hibáztathatók. Ha a kormánynak valóban van tudományos jövőképe főleg a digitalizáció terén, akkor én támogatom Palkovics törekvéset, ha azonban semmi más a kormány célja, mint az MTA ráfordításainak megfaragása, azért dühös lennék.
zolizolizoltan
2018. július 07. 08:59
Nincs olyan, hogy "A" kutatás. Alapkutatás van és alkalmazott kutatás van. Az alapkutatás felett az MTA diszponáljon, az alkalmazott kutatás stratégiai céljainak kitűzése a kormány dolga. Az egyeztetés az MTA és a kormány között az alapkutatás és az alkalmazott kutatás összehangolása szerintem a fő feladat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!