Tömegek tüntetnek az „alkotmányért” és a „szabad bíróságokért” Varsóban

2018. július 04. 11:53

A tüntetések folytatódtak szerdán a lengyel legfelsőbb bíróság előtt a rendszer változtatása és a bírói testület elnökének nyugdíjazása miatt.

2018. július 04. 11:53

Varsóban szerdán reggel tüntetést tartottak a legfelsőbb bíróság épülete előtt az intézményben végbemenő változások, ezen belül Malgorzata Gersdorfnak, a bírói testület elnökének nyugdíjazása miatt. Kisebb tiltakozásokat szerveztek előző este több lengyelországi városban is. A szerdai varsói tüntetésen rendőrségi adatok szerint másfél ezren vettek részt. Megszólalt Malgorzata Gersdorf is, aki a lengyel bírósági reformról – amelynek keretében előző nap nyugdíjállományba helyezték – úgy vélekedett, hogy a demokratikus jogállami hagyomány elvetéséről tanúskodik. Reményének adott hangot, hogy Lengyelországban „visszaállítják a jogrendet”.

A tüntetők lengyel és uniós zászlókat lengettek, az alkotmány” és a szabad bíróságok” jelszavakat skandálták. Arra biztatták a legfelsőbb bíróság kedd éjféli hatállyal nyugalmazott bíráit, hogy maradjanak posztjukon. A legfelsőbb bíróság épületétől ezt követően az államfői palota elé vonultak. Maga Gersdorf szerdán bement a munkahelyére, miután kedden elutasította, hogy státusa megváltozott volna. Úgy értelmezte a helyzetet, hogy megbízatása hat évig, vagyis 2020-ig tart.

Andrzej Duda lengyel államfő viszont kedden Józef Iwulskit, a legfelsőbb bíróság egyik tagját bízta meg a legfelsőbb bíróság vezetésével. Iwulski és Gersdorf szerda délutánra közös sajtóértekezletet jelentettek be. Gersdorf előző nap Iwulskit helyettesének jelölte meg, közlése szerint csütörtöktől tervezett szabadsága idejére.

A lengyel bírósági reform értelmében kedd éjféltől nyugdíjazták a legfelsőbb bíróság 65 éves életkort elért tagjait, köztük Gersdorfot is. Az államfő az országos igazságszolgáltatási tanács hozzájárulásával viszont jóváhagyhatja a szolgálat meghosszabbítására vonatkozó kérvényüket. Gersdorf nincs azon 16 bíró között, akik hosszabbításért folyamodtak. A 65 éves nyugdíjkorhatárt a legfelsőbb bíróság jelenlegi 73 tagja közül 27-en érték el, közülük 16-an vagy az új törvényre vagy egyenesen a lengyel alkotmányra hivatkozva jelezték maradási szándékukat. Az ő kérelmüket jelenleg az országos igazságszolgáltatási tanács elemzi, de nem lehet tudni, hányan maradhatnak szolgálatban.

A legfelsőbb bíróságról szóló törvény miatt az Európai Bizottság hétfőn kötelezettségszegési eljárást indított Varsóval szemben. A jogszabály a lengyel igazságügyi reform része. A reform miatt Brüsszel tavaly decemberben az uniós alapszerződés 7. cikke szerinti eljárást is kezdeményezte Varsóval szemben.

(MTI)

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Biivisz
2018. július 05. 07:01
Másfélezer tüntető, mint "tömegek" ... hm, nem rossz. Végülis, nézőpont kérdése. Egy darab hajszál - ami egy fejtetőt ugyanúgy kopaszon hagy, mintha ott se lenne - ha levesbe kerül, elviselhetetlenül sok. Tömeg - ha úgy tetszik.
bb2
2018. július 04. 20:56
Hogy lehet Lengyelországban bíró, aki még munkásőr sem volt?
polnemkor
2018. július 04. 14:07
"Tömegek tüntetnek" "A szerdai varsói tüntetésen rendőrségi adatok szerint másfél ezren vettek részt." Mi van? Szerintem a magyar nyelvben a "tömegek tüntetnek" soha nem másfél ezer cirkuszolót jelent. Tévednék?
Mystes
2018. július 04. 13:53
hír, hogy a kényszernyugdíjaztatott lengyel bírók "nem adják fel" és bementek dolgozni... de, ki hiszi ezt el!? manapság, amikor senki nem akar dolgozni! biztos, hogy nagyon magas nyugdíjuk van! elmehetnének végre "élvezni az életet". de nem, ők dolgozni akarnak! ÉN EZT NEM HISZEM EL! viszont magyarázatot kíván...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!