Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Palkovics: Motiválttá kell tenni a magyarországi vállalatokat a kutatás-fejlesztés erősítésében

2018. július 02. 12:54

A kutatás-fejlesztés fontosságát hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter.

2018. július 02. 12:54

Motiválttá kell tenni a magyarországi vállalatokat a kutatás-fejlesztés erősítésében, ezért is kerültek a források egy helyre, az új Innovációs és Technológiai Minisztériumba (ITM) – mondta Palkovics László a minisztérium vezetője hétfőn, egy budapesti konferencián.

Kiemelte: a következő időszak EU-költségvetésének egyik nyertese az innováció lesz, és az ebből adódó lehetőségeket Magyarországnak nemzetközi együttműködésben kell kihasználnia. A Tudományos és Technológiai Konferenciát a Külgazdasági és Külügyminisztérium immár harmadik alkalommal szervezte meg.

A külképviseletek, valamint a hazai kutatás-fejlesztés és innováció intézményei, vállalatai részvételével tartott eseményen Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, az elmúlt években kiépült a tudományos-technológiai diplomáciai hálózat, amelynek használata komoly lehetőség a hazai vállalatok és intézmények számára.

(MTI)

 

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KannibálTatárÚr
2018. július 02. 13:49
Hászen az MTA végzi a kutatásokat. A vállalatok csak felhasználják. Vagy nem?
matykox
2018. július 02. 13:11
Ez releváns meglátás és fölfogás! Mint mindig, jön a pudding próbája ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!