Magyarok vagyunk, nem ostobák!

„Aztán megtörténik a mínuszos csoda, a negatív katarzis. Szeparált környezetünket elhagyva – újra homogén részeseiként a köznek – már ugyanúgy hat ránk mindenféle elbutítási törekvés. Mert ostobák ugyan nem vagyunk, de reakcióidőnk és mentális képességeink azért nincsenek egymásra hangolva. A tömegnek nevezett masszában mindezek összeadódnak, s egyként működnek.

Ez ellen pedig csak, és csakis úgy lehet védekeznünk, ha akár egyként a tömegben, akár tömegként, de mindenképp kritikusan szemlélünk minden olyan információt, amely hatást akar gyakorolni ránk, ami befolyásolni akarja életvitelünket. Lett légyen az vásárlási szokás, pártpreferencia, nemi vagy vallási irányultság, stb. S ezzel nem azt akarom mondani, hogy újra eljött az ideje a sorok közti olvasásnak. Ugyanis ez a bizonyos kritikus látásmód soha nem vesztett aktualitásából. Legkevésbé akkor, amikor a diktatórikus egypártrendszert felváltotta a parlamentáris demokrácia.

Ha tehát arra kapacitáljuk magunkat, hogy elhiggyük: valóban, és ténylegesen nem vagyunk ostobák, egyszerre kinyílik a szemünk a látásra. Ez a látás pedig megóv minket minden olyan kellemetlenségtől, mely a vakon tapogatózásból származhat. A látó ember eleve nem fogyaszt olyan gyógyszert, aminek már a reklámjában is ostobának nézik. És nem szavaz olyan pártra, melynek első embere az egyszerű tört számok világában annyira sem boldogul, mint egy általános iskola harmadik osztályos tanulója.

A gondolkodás viszont olyan, mint a vázizomzat. Ha sokáig nem használják, sorvadni kezd. A befolyásolt embert az esetek többségében nem azért lehet az orránál fogva vezetni, mert idióta. Hanem mert lusta gondolkodni. Amit tehát tanácsolhatok, az egyben vezérelvem is: Nem azt akarom, hogy úgy gondolkodj, mint én! Azt akarom, hogy gondolkodj!”