„Forradalom a Demokrata Pártban” – elpáholták a pártelit jelöltjeit a szocialisták Amerikában

2018. június 27. 19:14

A Bernie Sanders által támogatott demokratikus szocialisták lemosták a demokrata pártelit jelöltjeit az Egyesült Államokban tartott előválasztásokon. A republikánusoknál Trump jelöltjei arattak.

2018. június 27. 19:14

Újonc és többségükben fiatal demokrata párti és Donald Trump támogatta republikánusok győztek a keddi előválasztásokon az Egyesült Államokban. Hét szövetségi államban tartottak előválasztásokat, amelyeken az őszi félidős választásokra jelölt demokrata párti és republikánus politikusokat, valamint kormányzó-jelöltekre voksoltak. 

Amerikai elemzők egybehangzó értékelése szerint a republikánus táborban nagy győzelmeket hozott a Donald Trump elnök támogatta politikusoknak, a Demokrata Párt jelöltségéért versengő jelöltek között pedig fiatal liberálisok győztek, és demokrata nagyágyúk buktak el. „A demokratáknál a lázadás, a republikánusoknál a hűség éjszakája volt” – írta internetes oldalán szerdán megjelentetett gyorsértékelésében a The New York Times című lap. 

A Demokrata Pártban ugyanis a legtöbb helyen vesztettek a pártelit jelöltjei, és fiatal liberálisok győztek. New York államban például – óriási meglepetést keltve – elbukott Joe Crowley, a Demokrata Párt egyik vezető személyisége, helyette a 28 éves Alexandria Ocasio-Cortez indulhat az őszi választásokon. Ocasio-Cortez teljesen újonc a politikában, az Amerika Demokratikus Szocialistái nevű szervezet jelöltjeként, liberális programmal indult az előválasztáson. A győzelme utáni sajtókonferenciáján Ocasio-Cortez bejelentette: a Demokrata Pártnak meg kell hallania azt az üzenetet, amelyet a megválasztása jelent. „Forradalom a Demokrata Pártban” – fogalmazott a The New York Times. 

Maryland és Colorado államokban a demokrata kormányzó-jelöltségért folyó versenyben szintén veszítettek a demokrata pártelit jelöltjei, helyettük a Bernie Sanders vermonti szenátor – a 2016-os elnökválasztáson Hillary Clinton pártbeli vetélytársa – által támogatott politikusok arattak diadalt. 

A republikánus táborban szinte mindenütt azok a jelöltek győztek, akik mellett Donald Trump elnök kampányolt. Így például a dél-karolinai kormányzójelölt a jelenlegi kormányzó, Henry McMaster lesz, New York államban szintén Trump támogatottja, Dan Donovan nyerte el a választók többségének voksát a pártelit jelöltjével, Michael Grimm volt képviselővel szemben. „Ez Trump nagyszerű éjszakája volt” – írta szerdán a Politico című lap. 

Az elnök egyébként Twitter-bejegyzésben gratulált minden republikánus jelöltnek, köztük Mitt Romneynak is. Romney – aki 2012-ben volt a Republikánus Párt elnökjelöltje – Utah állam szenátorjelöltje lesz az ősszel: 71 évesen tér vissza az országos politikába. 

Kedden New York államban, Marylandben, Dél-Karolinában, Mississippiben, Oklahomában, Coloradóban és Utah államban tartottak előválasztást. A novemberi, úgynevezett félidős választásokon a szövetségi képviselőház egészét és a szenátus csaknem egyharmadát választják újra, és több államban kormányzóválasztás is lesz.

(MTI)

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robur
2018. június 27. 22:51
"De jó". Egyik oldalon a komcsik jönnek, a másik oldalon meg a vadbarom.
Világpanoráma
2018. június 27. 22:45
A Lifeline mentőhajó megérkezett Málta kikötőjébe: https://vilagpanorama.hu/2018/06/27/maltan-kothetett-ki-a-lifeline-mentohajo/
Lotti
2018. június 27. 20:05
Sanders balra áll a demokrata elittől. Trump követői pedig a republikánusok jobboldalát képviselik. Polarizálódik a közvélemény arrafelé is.
OberEnnsinnen
2018. június 27. 20:03
A szép - és főként nagy - amerikai demokrácia befuccsolt. Mindkét nagy "pártban" külső erők veszik-vették át a hatalmat. De nem kell félni: már az első ciklusukban szépen betörnek ők is, elvégre sokkal nagyobb emberek próbálkoztak már racionalitás irányába rángatni ezt az országot. Ám ez azokat veszélyeztetné, akik az irracionalitásban érdekeltek, magyarul a világ szétbombázgatásában és folyamatos kirabolgatásában... Így, az esély, a változásra, közelít a nullához. Donald is kényszerül kettőt hátra, hogy egyet mehessen előre... Még neki van a legnagyobb esélye. Már eddig is sokat tett, a tisztább képért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!