Az Akadémia nem tudja megvédeni magát

2018. június 23. 15:24

A tudományban nincs demokrácia. Pont.

2018. június 23. 15:24
Tóth Szilárd János
Mérce

„Egy héttel ezelőtt megszületett egy kormányjavaslat arról, hogy az MTA költségvetésének cirka háromnegyed része átkerüljön a Palkovics László-féle Innovációs és Technológiai Minisztérium kontrollja alá. Egészen pontosan azokról a forrásokról van szó, amelyek az MTA kutatóintézeteinek a munkáját fedezik, és amelyeknek az elosztásáról egészen ideáig az Akadémia autonóm módon határozott. A javaslat ezt a gyakorlatot számolná föl.

Nem arról van elvben szó, hogy a továbbiakban kevesebb forrás jut majd az MTA-hoz, hanem »mindössze« arról, hogy a rendelkezésre álló források elosztásáról a továbbiakban az Akadémia nem autonóm módon, hanem csak a minisztériummal »egyeztetve« tud majd dönteni.

Hogy mennyiben lehet egyeztetésről beszélni a felek teljes egyenlőtlensége mellett – elvégre a kormány kezébe kerül a pénz, az MTA kezében pedig marad a semmi –, hát a fene tudja.

Eljött – ahogy Szűcs Zoltán Gábor fogalmaz – a fekete autó az Akadémiáért is. Ez annak ellenére is teljesen világos, hogy egyelőre bizonyos részletek tisztázatlanok, sok mindent nem tudunk.

De megjelentek a fekete autó körül, ahogy ez rendesen lenni szokott, a kormánypárti denunciánsok is. Három héttel ezelőtt például történt valami, amit ez az egész teljesen új fényben láttat. Jelesül, az egyik kormánypárti denunciáns a szokásos hangnemben azt kifogásolta, hogy az Akadémián az adófizetők pénzén konferenciát lehet szervezni »1968 és a magyar filozófia« címmel, és egy ilyen konferencián előfordulhat, hogy a megjelent fölszólalók többsége baloldali legyen.

A Figyelő listája a túlzottan liberálisnak tűnő társadalomkutatókról kedden jelent meg. A cél az – mondják –, hogy a kormánynak, és a kormányon keresztül a közvéleménynek nagyobb rálátása legyen az Akadémián folyó munkára. Továbbá – ha jól értem – az, hogy erősödjön a kormány által állítólag megtestesített demokratikus kontroll az intézmény fölött.

Mármost ez – nem árt aláhúzni kétszer – teljesen jogtalan kívánalom. Még abban az esetben is, ha elfogadjuk azt, ami valójában nagyon is kétséges, jelesül, hogy a kormány csakugyan valamiféle demokratikus kontrollt, a közvélemény hatalmát testesítené meg.

Hogy miért? Hát azért, mert a tudományban nincs demokrácia. Pont.

Nem a demokratikus elv mentén osztanak doktori fokozatokat, akadémiai státust, díjakat és így tovább. Nem a demokratikus elv mentén ítélik meg a tudományos művek minőségét. És nem a demokratikus elv mentén kell meghatározni azt sem, hogy mi számít aktuális kutatási problémának, területnek, következésképpen az sem, hogy mi legyen az Akadémia számára prioritás.

Röviden: nem az a tudományos munka értékes, nem az a doktori dolgozat felel meg a minimális követelményeknek, és nem az a kutatási projekt fontos, amelyről a választópolgárok többsége úgy gondolja, hogy az. A tudományosság önálló szempont- és kritériumrendszer szerint működik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Libakergető
2018. június 25. 10:54
Te majom! És a tudománynak nem az ország problémáinak megoldásában kéne segédkeznie? Persze inkább olyan szociológiai és társadalom tudományi problémák kutatásában, melyek egy szűk rétegen kívül a kutyát sem érdekelnek.
yes_we_can
2018. június 25. 02:52
Visszafojtott lélegzettel várom,hogy felsorold,tulajdonképpen hol VAN demokrácia ! Sajnálom,hogy ilyen nehéz a feladat.
puszika
2018. június 24. 11:22
Maradjunk annyiban kisfiam,hogy nem is akarja ugyanis nincs kitől vagy mitől!
Agnieszka
2018. június 24. 09:47
Itt mintha elsikkadna a tény, h. a "társadalomtudományok" és a reál tudományok, matematika, fizika, biologia, kémia és elágazásaik, egészen más területei a kutatásnak, egyáltalában, a tudománynak. Meggyőződésem, h. ha az állam által kontrollált lesz az egyes tudomány ágak támogatása, a reálok NEM fognak rosszul járni és művelőik NEM ezért fognak elvándorolni. Azt hiszem, h. a "társadalomtudósok" esetleges elvándorlása NEM fog a rokonokon, barátokon, üzletfeleken kívül sokakat gyászba borítani. A tanítványaiknak érdemes lenne azon elgondolkodni, h. abból a szakmából megélve, amit az egyetemi évek alatt megtanulnak, kell majd később kifizetni a villany és egyéb számlákat, nem beszélve a megélhetés egyéb költségeiről. Az élet kegyetlen, és így működik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!