Orbán Viktor megölte a magyar nacionalizmust

2018. június 20. 14:00

A Fidesz voltaképpen nem megmentette, hanem megsemmisítette a magyar nacionalizmust.

2018. június 20. 14:00
Tóth Gergely
Index

„Talán még emlékeznek rá, ahogy Orbán Viktor és Semjén Zsolt a választások éjszakáján belekezdett a Kossuth-nótába. Én is, mert erről a két sorról ugrott be először, hogy a »nemzeti kormányzás« szlogenével kampányoló Fidesz voltaképpen nem megmentette, hanem megsemmisítette a magyar nacionalizmust. 

Na most, hogy feldobtam, egy kicsit még lógva hagyom ezt az állítást. Méghozzá azért, hogy egy ideológiai megelőző szerelést hajtsak végre azokon, akik zsigerből hazaárulásnak tartják a magyar nacionalizmus megkapirgálását. Ez a berögződés abból a tévképzetből fakad, hogy a nemzeti érzésnek a nevében is ott van, hogy érzés: ha valakinek nincs meg, milyen is magyarnak lenni, az hiába okoskodik.

Ez az érv ugyan szépnek tűnik, de nagyon hamis. A nacionalizmus ugyanis nem csak a Himnusz egy apró vidéki sportcsarnokban vagy egy nyári délutáni heverészés Hamvas Béla Az Öt Géniusz-ával, hanem egy amorf, de velejéig romlott politikai jelenség mely Európában a mai napig az állami szuverenitás legfontosabb forrásának számít, amellett tagjaira komoly erkölcsi nyomást is helyez, elsősorban a nemzeti közösség iránti lojalitás területén.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Best retards
2018. június 21. 17:34
Na de zsidókám, harminc évig azt hallgattuk toletek, hogy az milyen rossz
Peter8811
2018. június 21. 14:13
Baszod Tóth elvtárs, ha megszűnik az Index madárijesztőnek felvesznek bárhová. Kapkodni fognak utánad a cégek, aztán ilyen cikkekkel etetheted majd a varnyúkat meg a verebeket .
atila68
2018. június 21. 07:59
Gergely! Miért nem olyasmivel foglalkozol amit értesz? Írhatnál a Teletubikról.
Peter8811
2018. június 21. 06:51
"A nacionalizmus ugyanis nem csak a Himnusz egy apró vidéki sportcsarnokban..." Gyurcsány Ferenc megölte az internacionalizmust amikor 2006 -ban elénekelték a Fel vörösök proletárokat a választás éjszakáján. Felvesztek az Indexbe ha ilyen jókat írok én is? Én fogok balra villogni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!