Agykontroll

2018. június 19. 07:21

A gondolkodó embernél csak egy veszélyesebb: a gondolkodó tömeg.

2018. június 19. 07:21
Vas András
Népszava

„Kalaplengetést érdemelne, s azt hinné az ember, egy ilyesfajta, érdek nélküli, filantróp kezdeményezés ennyi idő alatt nemcsak hogy meghonosodik, de kiteljesedhet; cégek állnak mögé, esetleg az önkormányzat - utóbbi ha nem is pénzzel, de infrastruktúrájával támogatja majd a civileket. Akikről nehéz lenne azt állítani, hogy ártanak bárkinek is, mégis a legtöbb, amit elérhetnek, hogy nem vegzálják őket. Megannyi menekülteket, hajléktalanokat támogató, emberi jogi szervezet vélhetően örülne, ha ugyanezt elmondhatná magáról, ám a közöny legalább annyira veszélyes, mint a félelem. Ugyanúgy megöli a lelket, elszívja a tenni akaró erőt, gyilkolja a kedvet, akadályozza a kohéziót.

És éppen ez a lényeg: a megannyi apró, civil kezdeményezés maradjon elszigetelt, helyi jelenség, ne épüljenek kapcsolatok, közösségek, hiszen az önszerveződés irányíthatatlan-kontrollálhatatlan. A gondolkodó embernél csak egy veszélyesebb: a gondolkodó tömeg.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2018. június 20. 12:07
'Agykontroll' - a bolsik most is ezzel foglalkoznak...
istvánkeve
2018. június 20. 10:02
A tömegnek nem jellemzöje a "gondolkodás". Kizárt dolog agy híján gondolkozni. Egyénenként, az "agy" szükséges, de nem elégséges feltétele ennek a rendkívüli stresszel járó tevékenységnek, így a legtöbben inkább dolgoznak, vagy cikket írnak.
puszika
2018. június 19. 16:08
Ez bizony így van! Most éppen ezért van tetszhalott állapotban a magyar ellenzék mert látják,hogy a magyarok elkezdtek gondolkodni.Nyolc év kellett rá.De jó úton vannak egyre többen. Egyre világosabban látszik a magyar egység! Ez tölti el félelemmel a szocit,libsit,jobbikost,zöldet...................mert nem firkászok mondják meg nekik mi a jó hanem bőrükön tapasztalják. Talán ha ezt a vonalat gondolná végig kedves Vas az ön lelke is megnyugodna!!
Magnólia
2018. június 19. 15:55
"A gondolkodó embernél csak egy veszélyesebb: a gondolkodó tömeg.” Melyikbe tetszik tartozni? Lehet, hogy egyikbe se fér bele?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!