Vajdaság elszakadását emeli ünnepnappá Szerbia

2018. június 19. 19:56

A vajdasági tartományi parlament november 25-ét, vagyis a Vajdaság Szerb Királysághoz való csatlakozását nyilvánította ünnepnappá. Az esemény pikantériája, hogy mindez a legnagyobb vajdasági magyar párt támogatásával történt.

2018. június 19. 19:56

November 25-ét nyilvánította a szerbiai Vajdaság napjának a vajdasági tartományi képviselőház kedden, a döntés a történelmi vonatkozások miatt több pártot is felháborított.

1918. november 25-én tartották meg azt a nagygyűlést Újvidéken, amelyen a szerbek, a bunyevácok és a más szláv nemzetiségek úgy döntöttek, hogy az addig Magyarországhoz tartozó Bácska, Bánság és Baranya a Szerb Királysághoz csatlakozik. A gyűlésen résztvevő 757 küldött közül csak egy volt magyar. Ez azt jelentette, hogy a határozatot voltaképpen az akkor kisebbségben lévő szerbség küldöttei szentesítették a többségi német és magyar lakosság megkérdezése nélkül, később pedig a trianoni békeszerződés erősítette meg. Az akkor még a lakosság egyharmadát kitevő szláv népesség mára már többségként él a területen. A Szerb Királyság a hozzá csatlakozott területekkel együtt 1918. december 1-jén Szerb-Horvát-Szlovén Királysággá alakult. Az elcsatolt területek a második világháború idején néhány évre visszakerültek Magyarországhoz, ám 1944-ben a bevonuló partizánseregek visszaszerezték ezeket a részeket.

A kedden megszavazott javaslatot a vajdasági tartományi kormány terjesztette az újvidéki képviselőház elé.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), valamint a vajdasági tartományi képviselőház elnöke keddi felszólalásában kijelentette: pártjának képviselői megszavazzák a javaslatot, vagyis a VMSZ hat képviselője támogatja az új ünnepnap kijelölését, mert szerinte egy ilyen sokszínű régió számára elfogadható, hogy minden nemzet kijelölhesse a maga nemzeti ünnepeit.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) két képviselője viszont nemmel voksolt, mert - ahogyan Csonka Áron, a VMDK elnöke hétfői sajtótájékoztatóján elmondta - elfogadhatatlannak tartják a javaslatot, hiszen "ez olyan időkre és olyan dátumokra emlékeztet minket, magyarokat, amelyek nagyon sok negatívumot és vesszőfutást okoztak a délvidéki magyarságnak". Hozzátette: a VMDK-nak nincs az ellen kifogása, hogy a Vajdaságnak legyen egy kijelölt ünnepnapja, de szerinte olyan dátumot kellene választani, amely nem tép fel történelmi sebeket. 

A javaslatot megszavazta a teljes vajdasági kormánykoalíció, vagyis a VMSZ mellett az országosan is a legerősebb politikai erőt képviselő Szerb Haladó Párt (SNS) és a Szerbiai Szocialista Párt (SPS), valamint az annak listáján a parlamentbe bejutott más párthoz tartozó képviselők. A hat ellenzéki párt nemmel voksolt.

A Szerb Radikális Párt (SRS) és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) szerint a javaslat tartalma nem felel meg a történelmi tényeknek, a Demokrata Párt (DS) szerint pedig ezzel figyelmen kívül hagyják a Vajdaság antifasiszta történelmét, míg az Elég volt mozgalom azért ellenezte a javaslatot, mert szerinte alapvetően politikai döntés született, és nem vették figyelembe a kisebbségek érdekeit.

(MTI)

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lami
2018. június 20. 09:48
A magyarságnak kéne most megszavazni a kiválást szerbiából.ha nekik lehetett nekünk mért nem.??
Hurka
2018. június 20. 07:20
A Fidesz elmondhatja a Pásztorokról: Kígyót melengettem keblemen. Továbbá, vannak emberek akik ezt már korábban felismerték és leköpték az Országház előtt, sürgösen rehabilitálni kell őket.
repulok
2018. június 20. 04:23
Tegnap jöttem haza, egy balkáni túráról a volt Jugoszlávia országaiból. Állítom, hogy még füstölög a gyújtózsinór. Amit Szerbiában, Koszovóban, Montenegróban, Boszniában, meg Horvátországban láttam, abból arra következtettem; ez a dolog, még nincs lezárva. Tehát a magyaroknak is lehet esélye a területi revízióra...
Sertés
2018. június 20. 00:19
@Ikloorvat Fidesz külpolitika = gyurcsányi külpolitika /2 vel! Behódpl a kakadú.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!