Merénylet előkészítésével gyanúsítanak két férfit Franciaországban

2018. június 14. 21:30

Az Iszlám Állam nevében akartak homoszexuálisokra támadni a gyanúsítottak.

2018. június 14. 21:30

Egy 21 és egy 22 éves férfit azzal gyanúsítanak Franciaországban, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet nevében akartak merényletet elkövetni – közölték csütörtökön rendőrségi források.

A tájékoztatás szerint a két gyanúsítottat szombaton vették őrizetbe a Párizstól keletre található Seine-et-Marne megyében, s kihallgatásukat követően kedden terrorista bűnszövetkezet gyanújával indított eljárást ellenük a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege.  

Késeket, robbanószerkezethez gyújtóeszközt és a dzsihadista szervezet propagandáját foglalták le az otthonaikban tartott házkutatások során a titkosszolgálatok, miután letartóztatták őket – jelezte a forrás a francia hírügynökségnek. Robbanóeszközt azonban nem találtak náluk.  A merényletterv körvonalai egyelőre homályosak, de az előzetes vizsgálatok szerint a gyanúsítottak homoszexuálisokra akartak támadni. 

A két barát nem szerepelt a titkosszolgálatok nyilvántartásában, az elhárítás néhány héttel ezelőtt figyelt fel rájuk, s június elején jelezte az ügyet az ügyészségnek. A gyanúsítottak a leírás alapján elszántak voltak és többször is beszéltek egy merénylettervről az egymással folytatott beszélgetéseikben. 

Ez volt idén a negyedik merényletterv, amelyet a francia titkosszolgálatoknak sikerült meghiúsítaniuk.

Franciaországban az elmúlt három évben 246-an vesztették életüket iszlamista merényletekben, az országban továbbra is legmagasabb szintű a terrorkészültség. Márciusban Édouard Philippe miniszterelnök a nemzetgyűlésben elmondta, hogy 2015 január óta 51 merénylettervet hiúsítottak meg Franciaországban.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gabor7th
2018. június 14. 22:44
Pedig erre talán még fel is figyeltek volna, hiszen homokosok lettek volna a célpontok.
nikonos
2018. június 14. 22:36
Erre hivatkozva le is mondhatnánk az idei pride-ot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!