Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Közös interjúban elmélkedett a nagykoalícióról egy jobbikos és egy párbeszédes

2018. június 14. 08:02

Jakab Péter és Tordai Bence álláspontja az esetleges közös kormányzás és a cigány-magyar együttélés kérdéseiben is közeledett egymáshoz.

2018. június 14. 08:02

Pár évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt volna egy olyan beszélgetés, mely a csütörtöki Magyar Narancs hasábjain jelent meg: az Index szemléje alapján ugyanis Tordai Bence, a Párbeszéd, illetve Jakab Péter, a Jobbik képviselője közös interjút adtak a lapnak.

Talán a két politikust az köthette össze, hogy az Országgyűlésbe mindketten először kerültek be, és mindketten hamar dorgálást kaptak Kövér Lászlótól: Tordai azért, mert letegezte a miniszterelnököt, Jakab pedig lebűnözőzte a fideszeseket.

A baloldali Párbeszéd és a szélsőjobboldalról elindult Jobbik között úgy tűnik, azért vannak kapcsolódási pontok, melyekre együttműködést lehetne építeni: a két politikus szerint ilyen például Erdei Sándor („Rokker Zsolti”) jelöltségének miskolci támogatása. Sőt, Tordai elmondta, hogy a Fidesz bukása esetén akár „nagykoalíciós kormányzást” is el tud képzelni. Jakab már óvatosabban fogalmazott, szerinte közös minimumcélokra van szükség, a jó párbeszédes javaslatok megszavazásától pedig nem zárkóznának el.

Úgy látszik, Tordai megbocsátott a Jobbiknak a korábbi cigánybűnözést illető álláspontja miatt: a két képviselő szerint a Jobbik elmozdult a régi álláspontjáról, Tordai szerint pedig a romák társadalmi képét kell megváltoztatni: „ha ugyanis a romák nem bűnözéssel vannak asszociálva, hanem a rendvédelemmel, akkor az egy win-win helyzet, mindenki nyer”. Jakab erre úgy reagált: „dolgozzunk ezen”.

Az interjúban szó esett arról is, mi lehet a szerepe a Fidesznek az ellenzéki térfélen, abban pedig egyetértettek, hogy a kormánypárt használ ellenzékieket céljai elérése érdekében. Jakab szerint jó példa erre az, amit Toroczkaiék tesznek, ugyanakkor az ásotthalmi polgármester motivációit nem érti. Tordai kifejtette, „a Fidesz dolgozik azon, hogy a fontosabb helyeken legyenek olyanok, akikkel jól megértik egymást.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Aerion
2018. július 18. 18:47
A két faszbarom állat egymásra tálált. = Fideszkétharmad; 2022.
Mich
2018. június 15. 00:01
0 + 0 = 00
DavidBL
2018. június 14. 20:27
Egyik buzi, másik eb.
zakar zoltán béla
2018. június 14. 13:54
A szarszájúak címet Nobel Alfréd nem vette a listájára... Bár a Békedíj közelít hozzá-....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!