Gulyás Gergely: Bukhat a bolgár migrációs javaslat

2018. június 14. 14:45

A miniszter reméli, hogy nem sikerül a bolgár elnökség kötelező kvótákat tartalmazó javaslatát az unió állam- és kormányfői csúcstalálkozóján elfogadni.

2018. június 14. 14:45

Gulyás Gergely csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: az Európai Tanács június 28-29-i ülésének kiemelt témája lesz a migráció, és e téren fontos dolog történt az előző héten, amikor a belügyminiszterek tanácsában tárgyalták a bolgár elnökség javaslatát. Pillanatnyilag úgy áll a küzdelem, hogy 16 tagállam nem támogatja ezt a tervezetet és 5 tagállam jelezte feltétel nélküli támogatását – jelezte a miniszter.

Azt remélik, hogy nem sikerül a bolgár elnökség kötelező kvótákat tartalmazó javaslatát az unió állam- és kormányfői csúcstalálkozóján elfogadni – mondta. Úgy látják, az erőviszonyok – többek között a politikai változásoknak, kormányváltásoknak köszönhetően – a magyar kormány álláspontjának irányába mozdultak el, és ma összehasonlíthatatlanul több szövetségesünk van a kérdésben, mint volt néhány éve vagy akár néhány hónappal ezelőtt.

Gulyás Gergely azt mondta: az Európai Bizottság hivatalos javaslata továbbra is tartalmazza a felső határ nélküli kötelező mechanizmust, de úgy látják, ebben a küzdelemben jók az esélyek, a döntést el lehet halasztani, vagy akár meg is lehet változtatni. Jelezte: a Velencei Bizottság jövő pénteken dönt a Stop Soros törvénycsomagról, és az eddigi gyakorlat szerint néhány nappal korábban megismerhető lesz a testület tervezete. Ennek ismeretében határozhat majd az Országgyűlés.

Alaptörvény-módosítás, közigazgatási bíróságok, kedvezményes áfa, új autópályák

A hajléktalanságot érintő alaptörvény-módosításról azt mondta: a helyzet ma is az, hogy bár nincs egészen pontos statisztika a hajléktalanok számáról, de a szakemberek többségének állítása szerint mindenki számára lenne rendelkezésre álló férőhely. Kapacitás tehát van, és a kormány arra is készen áll, hogy ha szükséges, akár jelentős forrásokat biztosítson annak érdekében, hogy ezeket a helyeket bővítse – hangoztatta. Szerintük senkinek nem joga, hogy a közterületet használja olyan formában, mint ami a hajléktalansággal együtt jár. Aki ezt teszi, éjjeli vagy nappali melegedőhelyre kell bevinni. Kijelentette: egyértelműen lépni kíván a kormány, támogatják a Fidesz javaslatát.

Arról, hogy egy friss fideszes javaslat szerint a közigazgatási bíróságok nem tartoznak majd az Országos Bírói Tanács felügyelete alá, azt mondta: ez teljesen legitim, a bírósági igazgatásnak számtalan formája van, és ezek közül mindegyik Európában ismert forma jogállami és működőképes.  

Kérdésre közölte: kormány előtt olyan előterjesztés nincs, ami az új lakások áfáját illetően megváltoztatná „a korában egyértelművé tett szándékot”, hogy 2019 végéig lesz kedvezményes áfa.

Az autópálya-beruházások felülvizsgálatáról a Magyar Közlönyben megjelent utasításról elmondta: a miniszter jelentést tesz majd le, és ezt követően dönt majd a kormány. Több szakaszt is vizsgálnak, a Miskolc-Kassa szakasz ezek között van – jelezte.

Marad a nyári szünidő hossza

Arra az újságírói felvetésre, miszerint ellentmondás van az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye és a miniszter nyilatkozata között a tanévről, azt mondta: kezdődik a foci vb, nem hosszabbodik meg a tanév. Úgy fogalmazott: „gyermekkori politikai élményeibe” csak azokkal a kormányokkal szimpatizált, amelyek nem akarták lerövidíteni a nyári szünidőt, ebből a szempontból nem nőtt fel azóta sem. Egy másik kérdésre elmondta, az angol válogatottnak szurkol a vb-n, miután az olaszok nem jutottak ki.

Gulyás Gergely azt mondta, jónak tartja a 10 hetes nyári szünidőt. A kormány szerint maximálisan támogatandó, hogy mindenkinek legyen lehetősége két hétre táborba menni nyáron, ezt azonban nem kell kötelezővé tenni. Mindenki maga dönthessen, és az jó, hogy ha ehhez az állam kedvező feltételeket tud biztosítani – foglalt állást a tárcavezető.  

Bankrendszer és költségvetés

Arról, hogy „az OTP-vel szemben Mészáros Lőrincnek legyen gigabankja” azt mondta, nincs tudomása ilyenről, nincs ilyen kormányzati szándék. Azt szeretnék, ha a magyar bankrendszer legalább 50 százalékban magyar tulajdonú lenne, ez nemzeti szuverenitás kérdése, de a többi az erről író médium képzelgése – közölte.

A jövő évi költségvetést érintő ellenzéki reakciókról azt mondta: butaság azt állítani, hogy az oktatásra, kultúrára kevesebbet fordítanának, mint stadionépítésre. Erre nem általánosságban van többlet, be kell fejezni a Puskás Stadion építését, ehhez vannak pluszforrások – rögzítette.

A biztonsági tartalék emeléséről jelezte: vannak olyan jelek, amelyek óvatosságra intenek. Egyetért a pénzügyminiszterrel, hogy valószínűleg nem lesz válság, különösen nem akkora, mint 2008-ban, de számtalan uniós államnak elég magas az adósságszintje, és a kamatszint a világon mindenütt nő; az Amerikai Egyesült Államok és Európa között pedig kialakulóban van egy kereskedelmi háború, és nem tudni, mennyire szélesedik ki. A kormány azt támogatja, hogy az uniónak világos és arányos ellenlépéseket kell tennie.  

Stadionépítés és strandfejlesztés

A miniszter helyeselte, hogy Budapestnek legyen egy közel 70 ezres stadionja, amely sporteseményeken túl koncerteknek is helyt ad, és a térség legnagyobb ilyen létesítménye. Ez Budapest attraktivitását egyértelműen növeli, olyan bevételt hoz a városnak, ami ellensúlyban áll a kiadásokkal – érvelt.

További kérdésre azt mondta: támogatják a strandok fejlesztését, de az adott döntést az önkormányzatok hozzák meg.

Gulyás Gergely a közelmúltban zajlott németországi tárgyalásokról azt mondta: van egy jó és szövetségesi párbeszéd a CDU és a Fidesz között, a CSU és a Fidesz között pedig ez soha nem akadozott. A CDU főtitkárával abban maradtak, hogy állandó együttműködésnek kell lennie a két párt között, szeretnék, ha az Európa előtt álló legfontosabb tartalmi kérdésekben a jövőben lennének évente rendszeres találkozók, és rögzítenék, miben értenek egyet és miben nem.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Marula
2018. június 14. 16:46
Ha 16 / 5 akkor bukó. Elég 1 veto is nem?
pollip
2018. június 14. 15:03
Szerintem a bolgárok direkt írtak elfogadhatatlan tervezetet. Jól tették.
1288-as Soros zsoldos
2018. június 14. 15:00
Gergőt néztem egy ideig a Kormányinfon. Gyenge utánzatnak sem jó Lázár után akit utálok de egyben elismerem, mert a legfelkészültebb politikusa volt a fidesznek.
luzitanxaver
2018. június 14. 14:57
Vagyis bukik az Endlösung - és lehet, hogy vele a német kormány is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!