Német-olasz-osztrák tengely jönne létre az illegális migráció ellen

2018. június 13. 16:30

Róma, Bécs és Berlin létrehozná az „illegális migráció ellen harcolni akarók tengelyét” – jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár Horst Seehoferrel közös sajtótájékoztatóján.

2018. június 13. 16:30

Németország és Ausztria rendőröket küld Albániába a határvédelem megerősítésére – jelentette be Horst Seehofer német belügyminiszter és Sebastian Kurz osztrák kancellár szerdán Berlinben.

Segítség Albániának

Horst Seehofer kiemelte, hogy Albánia egyre inkább a migráció „alternatív útvonala”, ezért segíteni kell a helyi hatóságoknak. Sebastian Kurz azt mondta, hogy a balkáni migrációs útvonalat ugyan sikerült lezárni a 2015-ben elmélyült válság idején, de ismét növekedik az érkezők száma Görögországban, és „új fejlemények” mutatkoznak az „albán útvonal mentén”. 

„Fontos, hogy ne várjunk a katasztrófa bekövetkeztéig, mint 2015-ben, hanem időben megtegyük az ellenlépéseket”, ezért Ausztria is támogatja rendőrökkel Albániát – mondta.

A júliusban kezdődő osztrák soros uniós elnökség programjáról elmondta, hogy meg kell erősíteni a Frontexet. Az EU-s határ- és partvédelmi ügynökségnek nagyobb személyzettel és több pénzzel kell rendelkeznie, mindenekelőtt pedig szélesebb jogkörrel.

A Frontex munkatársainak több lehetőséget kell adni arra, hogy fellépjenek az embercsempészekkel szemben, együttműködjenek EU-n kívüli, harmadik országokkal és megakadályozzák az embercsempészek hajóinak elindulását. A szervezet fejlesztésében és felhatalmazása, mandátuma bővítésében előre kell lépni az osztrák soros uniós elnökség idején, főleg a tagállami vezetők szeptemberi találkozóján – mondta Sebastian Kurz.

Tengely az illegális migráció ellen

Horst Seehofer hangsúlyozta, hogy teljes mértékben támogatja az osztrák törekvéseket. Elmondta, hogy hogy Matteo Salvini olasz belügyminiszter kezdeményezésére Róma, Bécs és Berlin együttműködést kezd a biztonság, a terrorizmus elleni küzdelem és az illegális migráció területén. 

Sebastian Kurz kiemelte, hogy létre kell hozni az „illegális migráció ellen harcolni akarók tengelyét”. Ehhez a törekvéshez kapcsolódik a három ország regionális együttműködése.

Hozzátette, hogy hatalmas változás történt az illegális migráció megítélésében 2015-2016 óta, amikor még erős ellenállásba ütközött a „nyitott határok politikája” elleni személyes fellépése. Most már viszont „rendkívül széles és nagy” a külső határ védelmét a középpontba helyező osztrák álláspontot támogató országok tábora – mondta.

Még szigorúbb bevándorlási törvény jönne Németországban

Horst Seehofer a tárca menekültügyi reformjavaslataival, úgynevezett mestertervével kapcsolatban elmondta, arra törekszik, hogy még ezen a héten megállapodjanak Angela Merkel kancellárral a 63 pontos terv utolsó vitatott pontjáról, arról, hogy vissza lehet-e utasítani a határon a papírok nélkül érkező menedékkérőket, valamint azokat, akiket valamely más EU-s tagországban már nyilvántartásba vettek, és azokat, akiknek menedékjogi kérelmét már elutasították Németországban, és mégis vissza akarnak térni az országba.

Az egyelőre nem nyilvános tervnek  ez az eleme német sajtóértesülések szerint azt is tartalmazza, hogy a belépés megtagadása akkor kerülhet szóba, ha az adott évben érkezett menedékérők száma átlépi a 220 ezer főt. Ez a feltétel a koalíciós szerződésből következik, amely szerint az évi 180 ezer és 220 ezer közötti sávban kell tartani a menekültügyi rendszer keretében, humanitárius okokból befogadott emberek számát.

(MTI)

Összesen 112 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nannyó
2018. június 13. 20:13
Az a gyanúm, hogy Orbán most nagyon vigyorog... :)))
Szerintem
2018. június 13. 19:46
A Mutti eltünt és olyan, mintha Seehofer vette volna át a szerepét.
evvan
2018. június 13. 19:05
Ezek a jövő évi EP választásra készülnek. Egy évig megy a szájkarate, aztán megint a nagy semmi. Seehofer 3 éve csak mantrazik, de semmi konkrétum. Bele finganak a lisztbe oszt porolja le, aki akarja.
Edvind Johnsson3.0
2018. június 13. 18:41
Oszt mi tart vissza ettől benneteket? Rajta, csináljátok már, ne a pofátok járjon!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!