Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Achilles jósol majd a világbajnokságon

2018. június 12. 08:03

Médium macskát edzenek az oroszok a vébére.

2018. június 12. 08:03

Csendben készül Achilles, a médium macska arra, hogy megjósolja a vb-meccsek eredményét – írja a Euronews. Ehhez különleges macska megérzését fogja használni.

Achilles a szentpétervári Ermitázs múzeum lakója, és jelenleg javában edz a nagy megmérettetésre. Ez abból áll, hogy a fehér szőrű, kék szemű cica tanulmányozza a vébén induló 32 csapatot (illetve a válogatottakhoz tartozó zászlókat egy poszteren). Anna Kondratyeva, az állat orvosa szerint Achilles süketsége miatt jobban meg tudja jósolni, hogy ki nyeri az adott meccset, mert „egyáltalán nem elfogult, süket a szurkolók által hangoztatott véleményekre, a szívével és a macska megérzésével dönt”.

Achilles megérzése úgy látszik térben limitált (vagy csak nem akarják agyondolgoztatni), mert csak a szentpétervári meccsek eredményét fogja előre megmondani. Vagyis inkább megmutatni.

„A mérkőzés reggelén fog jósolni. Reggelire két ugyanolyan edény tesznek le vele szemben, teli macskaeledellel, és egy-egy zászlóval jelezve az aznap pályára lépő két csapatot. Amelyik zászlóval díszített edényből kezd enni Achilles, annak az országnak a válogatottja nyeri az aznapi meccset" – magyarázta Kondratyeva

A Euronews cikkéből az is kiderül, hogy a macskát egyébként nem hasraütésszerűen választották ki erre a komoly feladatra. Achilles már „bizonyított”. Tavaly a Konföderációs Kupa szentpétervári mérkőzéseinek eredményét mind jól jelezte előre. Még a döntetlennel sem tudtak túljárni az eszén – legalábbis az állatorvos Kondratyeva elmesélése alapján (azon a reggelen nem nyúlt egyik edényben lévő ételhez sem a macska).

Mikor Achilles épp nem edz az eredményjósolásra, akkor labdákkal játszik az Ermitázs hosszú folyosóin, vagy éppen fotózáshoz pózol kint a kerben.

 

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2018. június 12. 21:47
Csak óvatosan, mert aztán megnézhetik magukat az oroszok a mindenféle döntőbíróságok előtt! http://www.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/magia-a-futballtortenet-legvarazslatosabb-jelenetei-2038397 "A 2002-es Afrikai Nemzetek Kupáján békésen készülődött mindenki a Mali–Kamerun összecsapásra, amikor rohamrendőrök jelentek meg, és elvitték a „szelidíthetetlen oroszlánok" egykori kitűnő kapusát, ekkor kapusedzőjét, Thomas Nkonót. Magyarázat nem volt, Nkonót bilincsbe verve vitték el, majd egy rendőr felszedett egy, a gyepen maradt tárgyat. Mint kiderült, Nkonót azzal gyanúsították a házigazdák (nyilván nem jól felfogott önös érdekből), hogy fekete mágiát vett igénybe a meccs előtt. Az afrikai varázslóktól egyébként is herótot kapó kontinentális szövetség, a CAF sarkára állt, közölve: ha nem engedik szabadon a kapusedzőt, nem lesz meccs. Lett, bár Nkono sem volt ártatlan bárányka: a CAF szándékosan provokatív viselkedése miatt eltiltotta, majd áprilisban visszavonta a büntetést. Azt nem tudjuk meg, hogy tényleg volt-e fekete mágia, de Kamerun 3–0-ra nyert." Már Bulgakov is írt varázserejű macskákról.
mo ching
2018. június 12. 17:45
A hivatalos himnuszt hogy sikerült amerikai celebekkel leforgatni? A Shakirás Waka-waka sem volt egy maradandó alkotás, de Will Smithnek mi köze a focihoz? Amúgy Budapesten forgatták a klipjét titokban. Utána kéne nézni, ki dönt a Fifánál ezeknek a himnuszoknak az odaítéléséről, és mennyi pénz van ebben a buliban!
Akitlosz
2018. június 12. 17:38
Én hiszek neki. Mit is jósolt?
fogas paduc
2018. június 12. 13:11
Ez a macska hím, fehér, és kék szemű, és akkor néma is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!