Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

A Fidesz újra bizonyította, hogy kivezetné az országot Európából

2018. június 11. 13:19

Szerettük volna megtudni, mely képviselők támogatják az egységes, erős Európát, és mely képviselők nem.

2018. június 11. 13:19
Magyar Liberális Párt

„A kormánypárti többség elutasította Bősz Anett indítványát, amellyel a Liberálisok országgyűlési képviselője hazánk uniós tagságát erősítette volna meg. A parlament Európai ügyek bizottságának kormánypárti többsége leszavazta a javaslatot, amely így nem kerülhet a parlament elé. Bősz Anett kezdeményezést csak az LMP és a Jobbik képviselője támogatta. Az indítvány szövege szó szerint a következő volt: »Magyarország kifejezi azon szándékát, hogy az Európai Unióban fennálló tagságát megerősítse, és továbbra is kiáll az Európai Unió által közvetített és képviselt értékek mellett«.

Az indítványt azért nyújtották be a Liberálisok, hogy hazánk megerősítse: Európával vállal közösséget és nem a keleti diktatúrákkal. A Magyar Liberális Párt célja az volt, hogy a javaslattal Magyarország kiálljon az alapvető emberi jogok, a demokrácia és a jogállami normák mellett. Magyarországnak anyagi szempontból is elemi érdeke az uniós tagság, hiszen hazánk egyértelmű haszonélvezője az európai közösségnek. Az EU-támogatások nélkül az ország gazdasága jelentősen visszaesett volna az elmúlt években.

A Liberálisok szerint a Brexit után, az integráció ellenes populisták és szélsőségek európai előretörése miatt fontos lenne, hogy hazánk kiálljon Európa mellett. Szerettük volna megtudni, hogy itthon mely képviselők támogatják az egységes, erős Európát, és mely képviselők nem. Sajnáljuk, hogy a Fidesz elvette ennek a lehetőségét.
    
Kiadó: Magyar Liberális Párt”

 

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvánkeve
2018. június 12. 14:20
Ha egy párt az EU-t nem tudja Európától megkülönböztetni, akkor minden hiába!
Vakfolt
2018. június 12. 12:29
"Az indítványt azért nyújtották be a Liberálisok, hogy hazánk megerősítse: Európával vállal közösséget és nem a keleti diktatúrákkal." Pedig ez egy nagyon hiánypótló munka volt, naponta kérdezik erről egymást az emberek! Ja, nem.
néhai Ch.Pilot
2018. június 11. 23:43
"Kiadó: Magyar Liberális Párt” Majd Simicska kibérli... talán. :-)
akiaki
2018. június 11. 22:24
fodor bá nyugdíjik elvan ezzel a párttal, valószínű Orbánék eltartják, mégiscsak haver volt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!