Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Trump nélkül is egyeztetnek a világ vezető hatalmai

2018. június 08. 08:55

Az amerikai elnök nem lesz ott végig a világ hét legfejlettebb ipari országának csúcsértekezletén Kanadában.

2018. június 08. 08:55

Donald Trump amerikai elnök nem lesz ott végig a világ hét legfejlettebb ipari országának (G7) pénteken kezdődő csúcsértekezletén Kanadában - jelentette be csütörtök esete közleményben a Fehér Ház szóvivője.

Sarah Huckabee Sanders közölte: az elnök szombaton, helyi idő szerint kora délelőtt távozik a csúcsértekezletről, mert Szingapúrba indul a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tartandó jövő heti csúcstalálkozóra.

A Fehér Ház közleménye előtt nem sokkal Donald Trump a Twitteren heves vitába keveredett Emmanuel Macron francia elnökkel és Justin Trudeau kanadai kormányfővel. Mindkét politikus ígéretet tett arra mikroblogján, hogy a csúcsértekezleten vitába száll Trumppal a szövetségeseire kivetett vámtarifák miatt.

Az amerikai elnök így válaszolt: "Kérem, mondják meg Trudeau miniszterelnöknek és Macron elnöknek, hogy ők azok, akik megrohamozzák az Egyesült Államokat hatalmas vámtarifákkal és teremtenek neki nem pénzügyi akadályokat." Hozzátette: "Az EU-nak 151 milliárd dolláros kereskedelmi többlete van az Egyesült Államokkal szemben, és Kanada távol tartja (a piacaitól) a mi farmereinket és másokat is. Várom a holnapi találkozót". Később, újabb bejegyzésben, a kanadai kormányfőről azt írta, hogy ebben az ügyben "nagyon méltatlan".

Az Egyesült Államok és szövetségesei között az elmúlt napokban felerősödött a feszültség az amerikai kormány által az Európai Unióra, Kanadára és Mexikóra kivetett védővámok miatt. Washington az import acélárura 25 százalékos, az import alumínium-termékekre 10 százalékos védővámot vetett ki.

A francia államfő csütörtökön arra szólította fel a G7-es országcsoport vezetőit, hogy a kétnapos csúcsértekezleten szálljanak vitába Donald Trumppal, és a hagyománytól eltérően ne adjanak ki közös közleményt a találkozó végén.

"Talán az amerikai elnököt nem izgatja, hogy elszigetelődik, de minket sem zavar, ha esetleg csak hatan vagyunk" - idézte a Politico című lap Emmanuel Macront. A kanadai kormányfő ismét "nevetségesnek" minősítette a védővámokat, és a kanadai Radio Canada International tudósítása szerint azt mondta: "Mindannyian tudjuk, hogy Trump elnök szeret kiszámíthatatlan lenni".

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Európai téridő
2018. június 08. 14:40
Az európai vezető hatalmak mindenképpen háládatlan kutyák. A normandiai partraszállásra emlékeztető kegyhelyek látogatóinak sokasága nem az.
Vakfolt
2018. június 08. 12:06
Ez a twitteres csetelés kb ugyanaz a szinvonal, mikor Orsós Ilonka (5b) és Lákátos Dzsennifer (5b) hajba kapnak a fácsén és elszidják egymást mindennek (Ki vagy teee? A rák öljön meg te férges!) És el se megy a bulikába..
Türelem
2018. június 08. 10:28
Az MTI "arculatát" még a régi szellemiség uralja, ideje lenne már ott is rendet csinálni. Több rádió központilag - MTI által szerkesztett - híranyagában olyan fontos kérdések szerepelnek, mint például, hogy egy török együttest megbüntettek azért, mert macska szaladt a pályára. Még jó, hogy a mandiner nem ezt vette át. Különben meg csak jót tenne a mandiner hitelességének, ha saját, jól megválasztott tudósítókkal dolgozna, s azoktól venne át híranyagot. persze ennek biztosan financiális okai is vannak. A G7 találkozó anyagát az MTI foghíjasan hozta le. A külföldi elemzések hangsúlyosan szólnak arról, hogy Trump megfutamodik, indokolatlanul két nappal a koreai vezetővel való találkozó előtt utazik el, nem véletlenül szombaton. Akkor kerül ugyanis napirendre a klíma-környezetvédelem kérdésköre. A párizsi megállapodásból való amerikai kifarolást macron különösen sérelmezi. S ami még kimaradt, mint lényegi pont. Az elemzések rávilágítanak, Macron abban a hitben ringatta magát, hogy megkülönböztetett kapcsolatot alakított ki az amerikai elnökkel, de a tények azt mutatják, hogy semmit sem ért el, maradt egy a többi EU-s vezető közül. S az is fontos, hogy Trump irányvonalát a japánok, az angolok és az olaszok jóval mérsékeltebben bírálják, a G7 is megosztott. A témához tartozik, Merkel május 11-én azt nyilatkozta, hogy az USA többé nem tudja megvédeni Európát, a saját kezünkbe kell vennünk a sorsunkat. Merkel június 6-án: " ...lehetséges az oroszok visszavétele a G8-ba /Bild/." Vagyis helyes a magyar kormány diverzifikációs külpolitikai-és külgazdasági politikája. Komoly országokban a nemzeti érdekek dominanciája vált meghatározóvá, s nem a szervilizmus, amit a magyar balliberális kormányok is tanúsítottak.
turáni sólyom
2018. június 08. 09:05
Az USA ugyan megnyerte a világháborút, de elvesztette a békét. Ahhoz ugyanis innovatív, minőségi termelés kellett. Az amerikai társadalom összességében nem versenyképes. Jobbak a kínaiak, japánok, németek, d.-koreaiak és mások. A kereskedelmi háború eldurvulhat! Így kezdődött a XX.század eleje is.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!