Ki ad neki hatvan millát?

„Az SZDSZ az »úri szalonba való beengedésért« a belügyminiszterséget kérte 1994-ben Horn Gyulától, pedig az MSZP egyedül is biztos többséggel rendelkezett. Kuncze Gábor költözött be a Nádor utcai palotába. Ami megmaradt a négy-öt évvel korábbi iratégetésből, az nála landolt.

Mi lehetett ezekből a dokumentumokból a minisztériumban, mi került az SZDSZ mindenkori elnökének széfjébe? Hát állítólag…

Fodor 2008 júniusában vette át a liberális »mackó« kulcsait, egy évig nála voltak. Ott maradtak? Vagy elég volt egy jól működő fénymásoló, megbízható titkárnő egy szép nyári estén?

Ki tudja? Egy biztos. Az elkövetkező tíz évben a politikailag tökéletesen súlytalan Fodor valahogy mindig pozíciókat tudott kiharcolni magának és tökéletesen jelentéktelen liberális pártocskájának a »demokrata világban«.

Zsarolt? Csúnya szó. Talán nem is szólt, csak szocialista – később gyurcsányista – partnerei sejtették, hogy nála találhatóak „bizonyos információk”. Amelyek szólnak a rendszerváltás előtti időkről, a korai »spontán privatizációról«, a volt MSZMP-pártvagyonról, vagy akár a Horn-kormány dolgairól.

Szólhattak ezek a dokumentumok másokról is: a »független, szabad sajtó« munkatársairól. Akik Kádár alatt lettek valakik, gyakorta a Nyugaton szolgálták lelkesen a »hírek megszerzésének szabadságát« – talán tetszenek érteni az utalást, ha nem, akkor nézzenek utána az egykori Belügyminisztérium III-as Főcsoportfőnökségének. Aztán valamiért zömükben a ballib média meghatározó vezetői, arcai lettek.

Tőlük Fodor Gábor bármikor kapott és kap meghívást, politikai nímandként annyit szerepelt a tévében-rádióban, mintha legalábbis bármikor szavazott volna rá az elmúlt években három embernél több.”