A kötelesség két fogalmáról és a pokolról

Az ember nem is gondolná, hogy egy olyan ártalmatlannak tűnő fogalom, mint a kötelesség, milyen alapvetően különböző értelmezésekre adhat lehetőséget. Pedig így van.

Az egyik – s talán megszokottabb – értelmezés, hogy a világban vannak eleve létező dolgok, szabályok, s nekünk az a „kötelességünk”, hogy kövessük őket. Ilyen – hogy mást ne mondjunk – például Isten fogalma. A hívő számára Isten elismerése és követése kötelesség, és föl sem merül benne, hogy ennek másképpen kellene lennie. Az ilyen értelmezés lényege, hogy van valami eleve adott autoritás, s a mi dolgunk, hogy ehhez a létezőhöz, ehhez a készhez – voltaképp passzívan vagy akár megadóan – viszonyuljunk.

A másik – kevésbé megszokott – értelmezés a világot nem az eleve létezőhöz való viszonyulásunk mentén akarja megragadni. Talán a legszemléletesebben Immanuel Kant fogalmazza ezt meg, amikor az örök békéről beszél. Ennek kapcsán azt mondja ugyanis: másodlagos kérdés, hogy az örök béke lehetséges vagy nem lehetséges. Viszont úgy kell cselekednünk (kötelességünk, hogy úgy cselekedjünk), mintha lehetséges lenne. „Tégy meg mindent ezért a nagy célért – mert ez kötelesség”.

Amint látjuk: az első megközelítésben a világ passzívan szemlélődik, és itt a kötelesség a már létező el- és befogadását jelenti. A másodikban ellenben a világ aktivitásunk tárgyaként van felfogva, s itt

Fontos a jelenkort is a kötelesség-fogalom kontextusában látnunk. Nem túlzunk, ha azt mondjuk: mutasd meg, hogyan értelmezed a „kötelesség” szót, és megmondom, melyik világnézet, melyik világértelmezés híve vagy!

Ha mindezt a mai Magyarországra aktualizáljuk, s az Orbán-kormány tartós hatalmára keressük a magyarázatot, azt mondhatjuk: pillanatnyilag sokkal több az olyan ember, aki a kötelességet a már létező dolgokhoz való alkalmazkodásként értelmezi; mint az olyan, aki egyenként cselekedni akar egy egyelőre ismeretlen világ létrehozásáért.

A politikai dimenzióban tehát a kötelesség első felfogásának hívei győznek. A szellemi dimenzióban azonban a kötelesség második felfogásának hívei revánsot vesznek. Az elsőből meggyőző gyakorlati többség, a másodikból az „univerzális jó” iránti cselekvési vágy többsége következik.

A kettő látszólag fényévnyire van egymástól, hiszen hogyan is lehetne egy nevezőre hozni a konzervatív passzivitást és a liberális világ-átalakítást. Hát, éppen így. Éppen az által, hogy a világot két dolog egyszerre tartja fenn: a gyakorlatiasság és az elvontság. Vagy másképpen: a praktikus kormányzóképesség és a hatalomtól elvonatkoztatott szellemi szárnyalás.

Így hát a két kötelesség-értelmezés nem kizárja, hanem kiegészíti egymást, még ha a felek ezt nem is tudják, és olykor a pokolra kívánják (netán pokolra is küldik) egymást.