A Jobbik elnöksége fegyelmi eljárást kezdeményez Toroczkaival szemben

2018. május 24. 21:10

Az elnökség szerint Toroczkai jobbikos taghoz méltatlan módon és tartalommal nyilatkozott, és a Jobbik „belső megosztásának és szétszakításának szándékával” alapszabály-ellenesen platform alapítását kezdeményezte.

2018. május 24. 21:10

A Jobbik országos elnöksége felkérte Sneider Tamás elnököt és Gyöngyösi Márton elnökhelyettest, hogy kezdeményezzen etikai és fegyelmi eljárást Toroczkai László ellen – közölte az ellenzéki párt csütörtökön az MTI-vel.

A Jobbik közleményében arra reagált, hogy Toroczkai László, a párt volt alelnöke kedden jelentette be, hogy Mi magunk néven platformot alakítana a Jobbikon belül azért, hogy visszatereljék a pártot az alapító okiratban lefektetett szellemiséghez.

A Jobbik közleményében kiemelte: azért kérték fel az elnököt és az elnökhelyettest, hogy kezdeményezzenek eljárást Toroczkai Lászlóval szemben, mert úgy vélik, a volt alelnök a tisztújító kongresszus után indított „sajtóturnéja” során jobbikos taghoz méltatlan módon és tartalommal nyilatkozott, és a Jobbik „belső megosztásának és szétszakításának szándékával” alapszabály-ellenesen platform alapítását kezdeményezte.

Közölték azt is: a Jobbik országos elnöksége csütörtöki ülésén egyhangúlag azt az állásfoglalást hozta, hogy a párt alapszabálya nem ad lehetőséget párton belüli platform alapítására, ezért minden ilyen kezdeményezést alapszabály-ellenesnek és illegitimnek tekint.

Toroczkai László a Jobbik május 12-i tisztújításán alulmaradt a szavazatok 54 százalékával elnökké választott Sneider Tamással szemben.

(MTI)

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Héja
2018. május 25. 13:46
Beszéljünk pár szót a Jobbikról. Vona és bandája tette alelnökké Toroczkait. Végül nekik vált kényelmetlenné. Még Toroczkai is "habonyi médiáról" fecsegett. Erre rátett egy szívlapáttal a Sneider-Gönygyösi páros. Nemcsak hitvány, ostoba banda. Túlkoros politikai csecsemők.
hátakkor
2018. május 25. 11:26
Tóth Laci rövid úton repülni fog. Ásotthalom marad egyelőre.
atila68
2018. május 25. 08:18
Szánalmas. Erre még Tunyacsáp se tudhat magyarázatot.
Minnie
2018. május 25. 08:11
kizárják megalakítja a Jobbik-ot, a régi Jobbik megy a levesbe, esetleg neoszdsz néven tovább fut. tiszteletbeli elnöke Heller Ágnes lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!