Minden negyedik cseh állampolgár bízik Orbánban

2018. május 22. 18:29

A magyar miniszterelnökben a csehek 25 százaléka bízik, ezzel Orbán Viktor az egyik legmegbízhatóbb politikus a cseh állampolgárok szerint – derült ki abból az országos közvélemény-kutatásból, amelyben mintegy tucatnyi, a cseh, a közép-európai, illetve a világpolitikában fontos szerepet játszó személyiségről kérdeztek cseh állampolgárokat.

2018. május 22. 18:29

Leginkább Milos Zeman cseh államfőben bíznak a csehek, de Orbán Viktor magyar kormányfő is az élmezőnyben van – derült ki abból az országos közvélemény-kutatásból, amelyben mintegy tucatnyi, a cseh, a közép-európai, illetve a világpolitikában fontos szerepet játszó személyiségről kérdeztek cseh állampolgárokat.

A CVVM prágai akadémiai közvélemény-kutató intézet kedden ismertette áprilisban végzett felmérésének eredményét, amely szerint Milos Zemanban a megkérdezettek 47 százaléka bízik, míg ugyancsak 47 százalék számára az elnök nem megbízható. A második helyen Andrej Kiska szlovák államfő végzett, akiben az emberek 33 százaléka bízik, míg 30 százaléka nem. A harmadik helyet Emmanuel Macron francia elnök foglalja el, 26 százalékos bizalommal és 35 százalékos bizalmatlansággal. Orbán Viktor a negyedik lett. A magyar miniszterelnökben a csehek 25 százaléka bízik, míg 26 százaléka nem. Hasonlóan Orbán Viktorhoz 25 százalékos a bizalom Theresa May brit kormányfő iránt, de nála a bizalmatlanok aránya Orbánénál magasabb, 31 százalék.

Az első ötöst sorrendben Robert Fico szlovák kormányfő (23/45), Vlagyimir Putyin orosz elnök (19/66), Donald Trump amerikai elnök (18/67), Angela Merkel német kancellár (18/70) és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök(13/26) követi. A 22 politikusból álló listát Recep Tayyip Erdogan török államfő zárja, akiben csak a megkérdezettek 2 százaléka bízik, míg 39 százalék megbízhatatlan politikusnak tartja.

A CVVM megjegyzi: a listát nyilvánvalóan befolyásolja, hogy a politikusok ismertsége a cseh lakosság körében nem egyforma. Míg Zemant, Putyint, Trumpot és Merkelt a megkérdezettek öt százaléka vagy annak alacsonyabb aránya nem ismerte, addig már Kiskánál is ez a mutató 20 százalékra emelkedett. Orbánról a cseh válaszadók 33 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem ismeri. Andrzej Duda lengyel elnökről az emberek 51 százaléka, Peter Pellegrini új szlovák kormányfőről pedig 56 százaléka nem tud.

A felmérésben megnevezett politikusok között egyetlen olyan sem volt, akiben a megkérdezettek több mint ötven százaléka megbízott volna. A legnagyobb bizalmatlanság a nemzetközi politikában meghatározó szerepet játszó Merkel, Trump és Putyin iránt nyilvánult meg.

(MTI)

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2018. május 22. 21:11
Kísérleti projekt indult: Több menekült a teherautók vezetésére Most 25 szállítmányozó cég vesz részt a pilóta projektben, hogy menekülteket vegyenek fel tehergépjárművezetőként való képzésre.Már az első hívás után tömeges a jelentkezés. Legális terrorista képzés.
áfonya
2018. május 22. 21:07
“Fejezzék be a hazudozást Orbán Viktorról” – Szólította fel az osztrák média-felügyelőbizottság a közmédiájukat. Bajor miniszterelnök: Le kell zárni a határt
Rugo
2018. május 22. 20:27
Egyébként ez óriási dolog, mert amit a választók negyede gondol, azt egy politikus sem söpörheti a szőnyeg alá. Úgy tűnik Csehországban nem okos dolog Orbánba belekötni. Orbánnak sajnos belpolitikailag vannak nagy hibái és nem külpolitikailag.
Rugo
2018. május 22. 20:23
Az biztos, hogy Orbán nemzetközi, de a környező országok viszonylatában is egy nagyon megbízható (ha úgy tetszik kiismerhető), szavatartó politikus. Én inkább azon csodálkozom, hogy csak negyede bízik benne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!