Olaszország épp megvalósítja Európa rémálmát

2018. május 22. 22:04

Jöttek az olaszok és odaszartak az asztal közepére.

2018. május 22. 22:04
Mészáros Tamás
Index

„Egy évvel ezelőtt, Emmanuel Macron megválasztásakor egy megfelelően rózsaszín szemüveglencsén keresztül még úgy tűnhetett, hogy Európa civilizáltabbik felében megtört a nacionalista populisták előretörése. Ezt a narratívát erősítette, hogy a gazdasági növekedés is beindult, hosszú huzavona után a németeknek is sikerült felújítaniuk a nagykoalíciót, miközben a brexit egy egyre bizarrabb komédiává válik a britek részéről.

Úgyhogy ez év elején már talán rózsaszín szemüveg sem kellett hozzá, hogy az ember elhiggye, az EU most már visszatérhet a normális kerékvágásba, ami nagyjából úgy szokott kinézni, hogy mérsékelten erős gazdasági teljesítmény mellett a németek és a franciák vitatkoznak azon, hogy hogyan mélyítsék tovább az európai integrációt.

AZTÁN JÖTTEK AZ OLASZOK, ÉS ODASZARTAK AZ ASZTAL KÖZEPÉRE.

Persze vannak, akik máshogy fogalmaznak, és valóban ismét el lehet sütni olyan korszakos közhelyeket, mint hogy

  • az olaszoknak elegük lett a hagyományos politikai erők teszetoszaságából;
  • vagy hogy a németek eurózónabeli megszorításterrorja és annak centrista római végrehajtói olyannyira kivéreztették az olasz népet, hogy nem maradt más választásuk;
  • vagy hogy a menekültválság és az ahhoz fűződő indulatok szétfeszítették az olasz társadalmat;
  • vagy esetleg a globalizáció tette ugyanezt. 

Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy az olaszok márciusban megválasztottak egy populista viccpártot és egy szélsőjobbos, nemrég még az ország északi felének függetlensége mellett kampányoló politikai formációt, és ezek ketten úgy tűnik, hogy most, az utolsó pillanatban, amikor már mindenki biztosra vette, hogy tuti nem tudnak megállapodni, mégis koalícióra lépnek.

AMI AZT JELENTI, HOGY AZ EU NEGYEDIK LEGNAGYOBB GAZDASÁGÁT OLYANOK IRÁNYÍTANÁK, AKIK NEM AKARJÁK VISSZAFIZETNI AZ ÁLLAMADÓSSÁGOT, ÁLLAMI KÖLTEKEZÉST ÍGÉRNEK AZ EU MÁSODIK LEGELADÓSODOTTABB ORSZÁGÁBAN, ÉS EGY CSAPÁSRA KITOLONCOLNÁNAK FÉLMILLIÓ MENEDÉKKÉRŐT, MIKÖZBEN VLAGYIMIR PUTYINNAK IS UDVAROLNÁNAK EGY SORT.

Ez nyilván nem sok jót ígér az EU-ra nézve, és a hatások már most elkezdték éreztetni magukat, még Magyarországon is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvánkeve
2018. május 23. 19:35
A 250 Mrd. EURO ajándékból, mennyi is az Eurotag Szlovákia része ?
puszika
2018. május 23. 17:17
Nos, Mészáros fiam,az a szemüveg nem volt "megfelelően" rózsaszínű. A ballibsi horda még önmagát is becsapta rózsaszínt hazudva. Most megszaggatva ruháit a szokásos szomorújátékot adja elő mint már annyiszor. Te meg itt sírsz mint egy fürdőskurva. Hiába na az Index azok gyülekezete!!
catalina9
2018. május 23. 16:34
a szerző egyszerűen félkegyelmű...
Zsolt75
2018. május 23. 15:18
Nem az asztalra, hanem a fejetekre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!