Cirmos cica, haj, mi itten a baj?

2018. május 19. 09:44

A véleményhatalom mutatja az irányt. Már pénzen kívüli célok sincsenek, csak mellébeszélések és kitaszítások, sőt, immár ellenzék sincs, amióta nem tudják, mit pártoljanak, és mit vitassanak.

2018. május 19. 09:44
Czakó Gábor
Magyar Hírlap

„Dúl a hőbörgés az EU-ban, nálunk, szinte mindenütt és mindenről. Valódi fegyveres harcok is folynak – gyakorta puskanélküliek ellen. Lásd: terrormerényletek. Ahogy a költő mondá: »Háború van most a nagy világban / Isten sírja reszket a szent honban. / Húzd, ki tudja, meddig húzhatod, / Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot…« Vörösmarty látnok volt, mert bizony a mai helyzet erősen különbözni látszik a másfél évszázad előttitől. Akkor a nép, az emberiség még tele volt reménnyel, s ha olykor bottá is nyűvődött a vonó, innen-onnan csak fölcsendült némi dallam. Olykor még a borúlátók is keblesedtek tőle. Mindez elmúlt, hiszen nincs szellemi élet. Viták, érvek még akadnak, de a lélek mintha elillant volna Isten sírjának reszketésével együtt, amióta egyedül a pénz dönt. Ahol övé a többség, ott a lényeg…

A véleményhatalom mutatja az irányt. Már pénzen kívüli célok sincsenek, csak mellébeszélések és kitaszítások, sőt, immár ellenzék sincs, amióta nem tudják, mit pártoljanak, és mit vitassanak. A mindenkori hőbörgők vitézül köpködik a vénembereket. 

Ha jól értem gondolataimat meg a mondókámat, akkor a helyzetet úgy foglalhatjuk össze a lehető legtömörebben, hogy azért szűntek meg a valódi viták, mert nincsenek nézetek. Utóbbi szavunk a néz gyökigéből származik, tehát a nézetképzéshez először is nézni kell, hogy megérjen bennünk a látás, majd a látva látás. Anélkül se érvek, se ellenérvek nem teremnek lelkünkben, csak lopott klisék lődörögnek a fejünktől az alfelünkig.

A politikai elemzők és a műkritikusok zömének bő száz éve nincsen valódi véleménye a művekről és a politikai helyzetekről, van viszont ostoruk a gazdasági-politikai-esztétikai istállómestereknek, és buzgón csattogtatják. A rájuk küldött rendőrangyal lelkükbe dörmögi, hogy mi tessék nekik, mi nem. Ez a mű avítt, az zseniális, ez a közéleti elképzelés, ó, mennyire demokrata és haladó, amaz fasiszta.

A világ annyira összeforrt, hogy eresztékei közé szinte lehetetlen benyomni egy ép szívből és elméből termett gondolat magvát. Ezért aztán senkit sem lep meg, hogy a művészetben kóklerek uralkodnak, akik egyre a kirekesztés ellen rikoltoznak, ebből tudható, hogy minden moccanásuk a szép, a jó és az igaz kirekesztését célozza.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matykox
2018. május 19. 21:33
Czakó egy nagyszerű író és nagyszerű ember. Túl ezeken, időnként keserves témákat is olyan iróniával és humorral képes fűszerezni, amit áthat az aranyló szeretet.
zakar zoltán béla
2018. május 19. 13:03
Beteglelkűek ne olvassák, mert meggyógyulnak!
zakar zoltán béla
2018. május 19. 13:03
MIMM
istvánkeve
2018. május 19. 11:13
Kedves Gábor! A "véleményhatalom" addig hatalom, amíg nézed vagy hallgatod, vagy tudomást veszel róla. Ajánlom hallgatni a "Swiss Classic"-ot, ott még idöjárásjelentés sincs. Mottoként az AfD frakcióvezetönöjének legutóbbi beszéde zárómondatát ajánlom: "Azt az országot, ahol megbüntetnek azért ha engedély nélkül horgászol, de szabadon útlevél nélkül átlépheted a határt - idióták kormányozzák!"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!