Terjed az ebola Kongóban

2018. május 17. 07:43

Az egészségügyi miniszter aggódik a nagyvárosi megbetegedések miatt.

2018. május 17. 07:43

 A Kongói Demokratikus Köztársaság egészségügyi minisztere szerint újabb szakaszába lépett az ország északnyugati részén áprilisban kezdődött ebolajárvány, miután a kórokozó vírust Mbandaka tartományi székhelyen is azonosították, egy ottani betegnél.

„Az ebola kitörésének újabb szakaszához érkeztünk, miután a megbetegedések már három egészségügyi zónát érintenek, köztük egy városi övezetet” – hangsúlyozta szerda esti nyilatkozatában Oly Ilunga Kalenga egészségügyi miniszter.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely a héten sürgősséggel négyezer adag kísérleti oltóanyagot küldött a fekete-afrikai országba, a múlt héten súlyos aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az eddig már 23 ember halálát okozó betegség az egymillió lakosú Mbandakára is átterjedhet, mivel ez rendkívüli módon megnehezítheti a járvány megfékezését.

„A járványfigyelmeztetés mbandakai bejelentése óta szakembereink már a helyszínen dolgoznak, hogy azonosítsák a feltételezett beteggel kapcsolatba került embereket” – mondta a miniszter. Egyúttal bejelentette, a hatóságok fokozni fogják az emberek ellenőrzését a nagyvárosból kivezető légi, vízi és közúti közlekedési útvonalakon.

A mostani a kilencedik ebolajárvány azóta, hogy a betegséget 1976-ban először észlelték a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A vírus az ország keleti felében található Ebola folyóról kapta a nevét, ahol az első eseteket jegyezték fel. A vérzéses lázzal járó súlyos betegségnek nincs gyógymódja. A kísérleti oltóanyag korábban nagyon hatékonynak bizonyult az ebola elleni küzdelemben, de ebből egyelőre csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre.

A legsúlyosabb ebolajárvány legalább 11 ezer ember életét követelte 2014-15-ben Nyugat-Afrikában. A járvány által leginkább sújtott három országot, Sierra Leonét, Guineát és Libériát végül 2016-ban nyilvánította ebolamentesnek az Egészségügyi Világszervezet.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Einar
2018. május 17. 11:16
Ebola fakó! :)) Ide aztán be ne hozzák!
august
2018. május 17. 09:00
bájos lenne ha néhányan a kedves bevándorló aranytartalék csapatból, az olaszokat megajándékozná e-ritka kórsággal... -------------- Nem az első eset, hogy egészségügyi zárlat alá vontak menekültszállásokat. Egyébként azon csodálkozom, hogy európában még nincs ilyen kór. Bárki indul Indiába, vagy afrikába, , olyan kombinált "(ló) szérummal" oltják be hetekkel előtte, hogy elképesztő. Mindezt az egészségügyi kockázat megelőzése miatt. Viszont aki onnan érkezik, az simán beballag a zöldhatáron.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!