Szanyi: Nem kizárt az MSZP felszámolása

2018. május 16. 22:25

Megváltoztatná az MSZP nevét, mélyreható változtatásokat eszközölne, és elküldené a „fideszes kollaboránsokat” pártjától Szanyi Tibor.

2018. május 16. 22:25

Kész van az elnöki programja, de még nem döntötte el, indul-e az MSZP elnöki tisztségéért Szanyi Tibor – erről a szocialisták EP-képviselője a Magyar Narancsnak adott interjújában beszélt, melyet a HVG is szemlézett.

Szanyi kijelentette, a szocialista pártba válságmenedzser kell, de szerinte a párt felszámolása is egy lehetséges kiút lenne. A politikus még a napokban írta ki Tumblr-oldalára, hogy az MSZP-t be kell csukni azért, hogy a szocialista párt megmeneküljön. Az interjúban kifejtette, nem viccelt, a felszámolás egy létező technika, a „vállalatból” pedig a használható embereket ki kell szedni, hogy egy új konstrukcióba ültessék őket.

Az EP-képviselő a párt nevét is megváltoztatná, szerinte a „Szocialisták” név jó lenne. Elmondta, politikai csődnek tartja, hogy az MSZP már három választást is elbukott, miközben a Fidesz háromszor aratott kétharmados győzelmet. Saját elnöki pályázatáról kijelentette, indulása nem biztos, mivel ha adódik olyan jelölt, akinek a javára vissza tud lépni, ezt meg fogja tenni.

Kunhalmi Ágnest és Tóth Bertalant egyébként nem tartja ilyennek, de Mesterházy Attilával már nincsenek ilyen fenntartásai, ahogy kijelentette, akár még egy női jelölt is előléphet. 

Szanyi régóta beszél arról, hogy pártjában fideszes kollaboránsok is ülnek. Szerinte a helyzet nem változott, jelenleg öt emberrel kéne elbeszélgetni, majd kitenni őket. Elmondta, ez az öt ember nem képviselő, inkább a szocialisták pénzemberének számít.

A politikus nem volt túl optimista pártja választási esélyeivel kapcsolatban sem. Arra a kérdésre, hogy lesz-e még öt év múlva MSZP, azt felelte: „Mélyreható változás nélkül a párt talán még egyszer megugorja az 5 százalékos küszöböt, de aztán kalap, kabát.” 

Szanyi Tiborral a hetekben lapunk is közölt interjút, melyben a politikussal elnökségi ambícióiról, és uniós tevékenységéről beszélgettünk.

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vikijo
2018. május 18. 15:18
Nemrég történt, hogy Szanyi kijelentette, hogy a törökországi migránsáradat megszűnt. Ilyen tájékozatlan és felelőtlen embert semilyen funkcióba nem szabadna megválasztani.
zakar zoltán béla
2018. május 17. 19:47
29 év késés- BE KELLETT VOLNA TILTANI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
izo1210
2018. május 17. 18:45
Aha, szóval lehet listázni, ha az szocia.
formaegy
2018. május 17. 10:43
Egyet nem értek. Ha ennyire nem tetszik a véleményem, mi a fenének olvassa? Tőlem nem igen tud egyetlen hozzászólást sem megemlíteni ami önhöz szólt volna. Nem is olvasom önt, csak amikor nekem ír. Eddig úgy éreztem, hogy válaszolnom kell, mert így illik, de ez eddig volt. Esze ágában sincs a témával foglalkozni, sőt!, nincs is véleménye! Ha ír, annak sincs semmi köze a témához, csak az illető véleményezése.... Szégyellném magam, ha valakinek csak azért írnék, hogy őt véleményezzem, és ne a témával kapcsolatos véleményemet ütköztessem, vagy egyetértésemet fejezzem ki. Szóval. Nem bunkóságból, hanem tudatosan nem fogok válaszolni írásaira. Aki csak arra képes, hogy másokat véleményezzen, mert éppen nem a szája íze szerint ír, az egy légyszarnyi pöttyöt sem érdemel, nemhogy választ! Gondolom ennek sem volt mondanivalója, mert az ön képessége nagyon behatárolt! Üdvözletem!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!