Felfüggesztheti a tárgyalásokat Észak-Korea

2018. május 16. 07:25

Phenjan az észak-koreai-amerikai csúcstalálkozó lemondásával fenyegetőzött, ezúttal egy keddi hadgyakorlat miatt.

2018. május 16. 07:25

Észak-Korea ismét az észak-koreai-amerikai csúcstalálkozó lemondásával fenyegetőzött, ezúttal arra az esetre, ha az Egyesült Államok továbbra is azt követeli tőle, hogy teljesen mondjon le nukleáris fegyvereiről.

A KCNA észak-koreai hírügynökség helyi idő szerint szerda hajnalban azt közölte, hogy Phenjan lemondja a június 12-ére Szingapúrba kitűzött csúcstalálkozót Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető között a most zajló amerikai-dél-koreai hadgyakorlat miatt. A 24.hu szerint Amerika és Dél-Korea pénteken több mint 100 harci gépet, köztük B52 nehézbombázókat és F-15K vadászgépeket reptetett meg a koreai partoknál. Hozzáteszik: az ilyen műveletek általában pusztán védelmi célt szolgálnak, amit a két ország által 1953-ban kölcsönös védelmi egyezményben rögzítettek. 

Pár órával később egy észak-koreai külügyminiszter-helyettes jelezte, lemondják a találkozót, ha Washington ragaszkodik ahhoz, hogy semmisítsék meg minden atomfegyverüket. Ha az Egyesült Államok megpróbálja „kikényszeríteni az egyoldalú teljes leszerelést, akkor (...) felülvizsgáljuk a csúcstalálkozóra vonatkozó tervet” – mondta Kim Kje Gvan.

(MTI, 24.hu)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bekecs
2018. május 16. 10:58
Remek időzítés ez a hadgyakorlat
reflex
2018. május 16. 09:33
Az usa egy geci
3M..
2018. május 16. 09:30
Hatalmas sértés, tiszteletlenség ez a koreai néppel és Korea vezetőjével szemben. Kim Dzsong Un helyében már csak a találkozó lemondását jelenttettem volna be. Szebb Jövőt!
Marula
2018. május 16. 07:47
Na mit mondtam 2-3 hete. Annyira tudtam...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!