A hatóságok nyomására elmarad Libanonban a melegfelvonulás

2018. május 16. 11:39

A rendezvényt tavaly, zárt ajtók mögött tartották először meg az országban.

2018. május 16. 11:39

A hatóságok nyomására nem tartják meg az ország második melegfelvonulását Libanonban - közölték a szervezők kedd este.

Az országban, amelyben többnyire a konzervatív gondolkodás az uralkodó, tavaly zárt ajtók mögött tartották az arab világ első gay pride-ját. A szervezők közleménye szerint az idei rendezvény követte volna a tavalyi mintát, de a hatóságok beavatkozását követően elálltak tervektől a rendezők. 

A dokumentum szerint a belbiztonsági szolgálat mellé rendelt cenzúrahivatal tisztviselői hétfőn töröltek egy nyilvános felolvasást, majd a kezdeményezés szervezőjét kihallgatták. Az éjszakát őrizetben töltötte, később kihallgatták a vizsgálóbiztosok, akik jelezték, vállaljon írásban kötelezettséget arra, hogy tevékenységét felfüggeszti, különben nem szabadulhat – derül ki a közleményből. Azt is kilátásba helyezték, ha nem írja alá, akkor a közerkölcs megsértése címén eljárást indítanak ellene.

Bár Libanont a homoszexualitás tekintetében toleráns országnak tekintik más arab országokhoz képest, a rendőrség rendszeresen rajtaüt éjszakai bárjaikon és a közösség más helyein. Ezen kívül a melegek gyakran válnak gúnyolódás célpontjaivá, időnként még tévéműsorokban is. Tavaly a melegek hetét viszonylag problémamentesen tarthatták meg, bár a szexuális változatosságról rendezendő eszmecserét egy iszlamista szövetség tiltakozásai nyomán törölték.

(MTI)

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2018. május 16. 19:47
"Ami a homoszexualitást illeti - ez az arab országokban egészen természetes -, arról Ibn Fadlan azt írja, hogy a türkök szörnyû bûnnek tartják. De az egyetlen esetben, amelyre hivatkozik, "egy csupaszállú ifjú" csábítója 400 birka bírsággal megúszta." https://terebess.hu/keletkultinfo/13torzs_1.html
Zod
2018. május 16. 18:46
A döntés egyszerre homofób és iszlamofób. A szodomiták nem kapnak lehetőséget a felvonulásra, a muszlimok meg arra, hogy ledobálják őket a háztetőkről.
nyugalom
2018. május 16. 13:22
Miért is kell büszkének lenni az aberráltságra és a többségnek fejet hajtani, kalapot lengetni és szurkolni nekik? A kisebbség diktatúrája! A többség, az lehet büszke, hiszen gyerekei, unokái vannak, ez az egészséges büszkeség!
gabor7th
2018. május 16. 12:51
A nyugati vivmányokból valakiknek már csak ennyi jut.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!