Sz@psz vagy szülsz

2018. május 12. 12:39

Ami egyedül biztos, hogy a nemzetet csupán egyetlen „felirat” tudja kivezetni a sötétség korszakából: „Szülj és szoptass!”

2018. május 12. 12:39
Tutiblog
Tutiblog

„Mostanra kijelenthetjük, hogy az önkifejezésnek egy egészen új platformja nyílt meg. S képzeljük csak el, amikor ezek a transzparensek átvonulnak az élet más területeire is! Akkor aztán legalább annyira konzekvensen, legalább annyi logikai kötéssel megjelennek az »Anál vagy halál!« feliratok a szakszervezeti tüntetéseken. Vagy amikor a végzős diákok magyar érettségi előtt a fejük fölé emelik a molinót: »Inkább  a vérbaj, mint Ady!«  Csodálatos, csodálatos éveknek nézünk elébe. Az elkövetkezendő időszak egészen 2022-ig erről fog szólni. És a »Szopsz vagy szülsz«, na meg az örök klasszikus, a »Nem szexelek fideszessel« pár száz év múlva ott találja majd magát a Gesta Hungarorum, vagy a Halotti beszéd mellett, a legértékesebb nyelvemlékeink között.

Mert azért azt ne feledjük, hogy minden de minden megmarad. S a megmaradó kortörténeti relikviákból az utódaink állítanak majd ki látleletet. Hogy mi lesz ez a látlelet, a felől kétségem sincs. Mint ahogyan arról sem, hogy vajon diktatúrának fogják-e megítélni kései utódaink a 2018-as kétharmados negyedik Orbán-kormányt, vagy inkább működő demokráciának.

Ami egyedül biztos, hogy a nemzetet csupán egyetlen »felirat« tudja kivezetni a sötétség korszakából: »Szülj és szoptass!«”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Futrinka
2023. május 30. 10:48
Egyébként szülni szopás
Jason Bourne
2018. május 14. 16:01
"Szopsz vagy szülsz" nos aki egy ilyen mondatot ki tud magából préselni az nem teljesen százas. Nem is értem, hogy mi ennek a mondatnak az értelme. Miért "szopik" az, aki nem szül? Mit szopik? Ha érzelmmentesen pusztán anyagi és kényelmi szempontból nézem a szülés és a gyereknevelés igazi "szopás" a könnyü kis gyermektelen párkapcsolati vagy főleg a szingli életmódhoz képest. Az apáknak is sok lemondás, de az anyáknak az igazi "szopás". Csodálom is a nejemet két kisgyerek mellett -mindkettő rossz alvó- hogy nem esik össze napközben.
GV0917
2018. május 13. 20:53
Kuc..kuc... csiklandozál, majd nevetek. Ettől sokkal jobb volt a hajdúnánási példa. Dorogról jövet egy tetszetős parkocska van. Mögötte egy épületkomplexum. A nánásiak szerint itt nyomják a Szabad Nép-et. A félkész árút hazaviszik, majd időközben újra ellátogatnak oda a végszereldébe, hosszabb rövidebb idő múltán kiadják a Szabad Nép-et-Magyar Ifjúság néven. Ugyanis az a Szülőotthon..
Pál Pusztai
2018. május 13. 14:27
Hát igen.Azért tutiblog mert mindent tutira tud. Kétségei sincsenek hasonlóan egy elvakult hívőhöz. A sötétség legjobb ellenszere meg a szülés. Gyönyörű.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!