Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Hazaérkeztek az Észak-Koreában szabadon engedett amerikaiak

2018. május 10. 10:37

Donald Trump fogadta az Észak-Koreából elengedett amerikai állampolgárokat.

2018. május 10. 10:37

Megérkeztek az Egyesült Államokba helyi idő szerint csütörtök hajnalban azok az amerikaiak, akiket Észak-Korea engedett szabadon előző nap. Donald Trump amerikai elnök és felesége, Melania Trump személyesen köszöntötte őket az Andrews katonai támaszponton, Washington mellett.

Helyi idő szerint éjjel fél háromkor érkezett meg a Washingtontól mintegy félórányi autóútra lévő Andrews légitámaszpontra Mike Pompeo külügyminiszter repülőgépe, s harminc percen belül leszállt a második gép is, amely a három volt elengedett foglyot hozta. Fogadásukra a katonai repülőtéren két tűzoltóautó közé óriási amerikai zászlót feszítettek ki, vörös szőnyeget terítettek le, és Donald Trump és Melania Trump, valamint Mike Pence alelnök és hitvese, Karen várta a hazatérőket. Az elnöki pár felszállt a repülőgépre is, hogy ott köszöntse a három férfit.

„Igazán különleges éjszaka ez e három, valóban nagyszerű ember számára” – fogalmazott Trump a jelenlévő újságíróknak. De legbüszkébb arra lesz – tette hozzá – ha sikerül elérni, hogy az egész Koreai-félsziget atomfegyvermentes legyen. Az elnök leszögezte: valóban hisz abban, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető „be akarja vezetni országát a való világba”. Az egyik újságíró kérdésére, miszerint elképzelhetőnek tartja-e, hogy egy napon Észak-Koreába is elutazzék, Trump azt mondta: még ez is megtörténhet.

Donald Trump ismét megköszönte Kim Dzsong Unnak a három amerikai szabadon bocsátását, s leszögezte, hogy az amerikai-észak-koreai kapcsolatokban „új alapokról indulnak”.  A három koreai gyökerű amerikai a külügyminiszter gépén hagyta el Phenjant, együtt Japánba repültek, ahol az Andrews légitámaszponton a jól érzékelhetően meggyötört és megtört férfiak orvosi felszereléssel és személyzettel ellátott repülőgépre szálltak át.

A két gép Alaszkában leszállt üzemanyag-utánpótlásért, s ezzel egy időben a washingtoni külügyminisztérium kiadta Kim Hak Song, Tony Kim és Kim Dong Chul közös nyilatkozatát, amelyben megköszönték Donald Trumpnak, Mike Pompeónak, az amerikai kormányzatnak és az amerikai népnek, hogy hazahozták őket. A volt foglyokat a marylandi Bethesdában lévő Walter Reed katonai kórházba vitték további részletes kivizsgálásra.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2018. május 10. 12:34
Kim Dzsong Un koreai politikus nem csak egy zseni, kiváló sportember, hanem egy jószívű vezető is egyben. A más nemzetek felé tett nagyvonalú gesztusai pedig még abban is szimpátiát ébresztenek, akik eddig nem nagyon ismerték ezt a nagyszerű országot. Csoszon (Korea) katonai ereje és Kim vezetői képessége, tiszteletet parancsol a nagyvilágban. Így nem véletlen hogy éppen azt sikerült a tárgyalóasztalhoz szögeznie, akik kizárólag az erőből értenek. Csak a Nemzet! Szebb Jövőt!
Akitlosz
2018. május 10. 11:46
"Kim Hak Song, Tony Kim és Kim Dong Chul " Amerikaiak mi? Koreai disszidensek.
Megtalálta
2018. május 10. 10:39
Függetlenül attól, mit gondolok az Usa szerepélről a világban, ha a két Korea ismét egy lesz, Trump megérdemel egy béke-Nobel díjat. Mondjuk vegyék el Obamáét, és adják oda neki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!