Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Az Egyesült Államok újabb szankciókat rendelt el Iránnal szemben

2018. május 10. 21:30

Újabb szankciókat rendelt el az USA Iránnal szemben.

2018. május 10. 21:30

Az amerikai pénzügyminisztérium újabb szankciókat rendelt el Iránnal szemben, két nappal azután, hogy Donald Trump elnök egyoldalúan felmondta a Teheránnal kötött többhatalmi nukleáris egyezményt. Szokás szerint a pénzügyi tárca szankciókkal foglalkozó részlege a honlapján tette közzé, hogy az amerikai kormány hat iráni személyt és három iráni vállalatot sújt büntető intézkedésekkel.

Mind a vállalatokat, mind a személyeket azzal gyanúsítják, hogy dollármilliókat juttattak az iráni Iszlám Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű elitegységéhez. Az iráni rezsim és központi bankja visszaélt azzal, hogy az Egyesült Arab Emírségekben ezeknek a vállalatoknak és személyeknek hozzáférésük volt az emírségek vállalataihoz, és így ott amerikai dollárt tudtak vásárolni, amelyből finanszírozták az Iszlám Forradalmi Gárda és az al-Kudsz rosszindulatú tevékenységét – szögezte le a pénzügyi tárca Steve Mnuchin miniszter által aláírt közleménye. A kommüniké szerint az iráni központi bank aktívan segédkezet nyújtott a pénzfelvételhez és tovább áramoltatásához, miközben elfedték dollárvásárlásuk valódi célját.

Ez – az amerikai pénzügyminisztérium álláspontja szerint – a térségben tevékenykedő egyes csoportok finanszírozása, vagy egyenesen felfegyverzése volt. A pénzügyminisztérium bejelentette azt is, hogy döntését az Egyesült Arab Emírségekkel együttműködve hozta meg és sikerült megszakítania a pénzáramoltatásnak ezt a  hálózatát.     

A hat személy és a három vállalat elleni szankciókat az Egyesült Államokban a globális terrorizmussal gyanúsítottakra érvényes törvények alapján hozták meg. A büntető intézkedésekkel sújtottak mindegyike iráni illetőségű.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!