Megtiltották a fürdőzést a Szent Anna-tóban

2018. április 24. 12:18

Nyártól nem szabad fürödni a székelyföldi Szent Anna-tóban.

2018. április 24. 12:18

Nyártól nem szabad fürödni a székelyföldi Szent Anna-tóban. A tiltótáblákat az elmúlt napokban szerelte fel a tó környékén a Szent Anna-tó és a Mohos tőzegláp környezetvédelmi terület gondnoka. 

A fürdőzés tiltása abban a tervben szerepelt, amelyet a Natura 2000-es környezetvédelmi terület gondnoka, az Ecos Club kft. nyújtott be a román környezetvédelmi minisztériumhoz. A terv a tárca jóváhagyásával és a román hivatalos közlönyben történt decemberi közléssel vált hatályossá.

Kerezsi László, az Ecos Club Kft. vezetője az MTI-nek elmondta: a tiltás nem vonatkozik azokra a sportolókra, akik verseny keretében úsznak a tóban. A verseny szervezőjének előzetesen a vízügyi hatóságtól kell engedélyt kérniük. A környezetvédelmi terület gondnoka közölte, a hegyi csendőrséget hívhatják segítségül az új szabályok esetleges megsértőivel szemben, hiszen a gondnokság nem jogosult a szabálysértők igazoltatására. 

Kerezsi László becslése szerint évente 32-40 ezer turista látogatja meg a tavat és a látogatók többsége jelenleg sem a fürdőzés kedvéért érkezik. Hozzátette: a nyári fürdőidényben inkább a környező települések lakói jönnek fürdőzni a tóra. Ennek ellenére valószínűnek tartotta, hogy kis mértékben csökkenni fog a tó látogatottsága. 

A környezetvédelmi terület népszerűsítésére és megóvására alapított Pro Szent Anna Egyesület vezetője, Dósa Elek Levente az MTI-nek elmondta: többek között ők javasolták a fürdőzés betiltását. Nem tettek ugyanis jót a tó vizének a nyári idényben fürdőző turisták, akik révén naptej és testápoló szer került a vízbe. 

A civil aktivista elmagyarázta: a tó tulajdonképpen a vulkánkráterbe lehulló esővizet tárolja, sem forrása, sem lefolyása nincsen, ezért vize csekély mértékben képes az öntisztulásra. 

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Stefi
2018. április 25. 11:57
El lehet ezen viccelődni... Az erdélyi székely fiatalok kedvenc táborozási helye volt a hetvenes, években, amikor még a tó körül lehetett táborozni. Később már csak a tetőn alakítottak ki zárt kempinget. Végtelenül elszomorít, hogy nem lehet fürödni a tóban. A megfelelő számú civilizált wc hiányában, a túristák a fák között végzik el a dolgukat, amit az esővíz a tóba mos. Hol a logika? A maximum két hónapra /július, augusztus/ eső fürdőzés miért környezetkárosító?
Szerintem
2018. április 25. 06:52
Gyönyörű az a tó és a környezete. Én még pár évvel ezelőtt megfürödtem benne :)
szemlelo
2018. április 24. 15:32
Ausztriában sok kisebb bányatóban lehet fürödni, de tilos a napolaj, naptej használata a környéken. A tavak be vannak kerítve, de ingyen be lehet menni. Ellenőrök járkálnak a területen és ha valakinél napolajat látnak, kitessékelik a területről. Így is lehet.
Akitlosz
2018. április 24. 14:08
Jó tudni. Én biztosan betartom a szabályt. Már szabály nélkül is mindig betartottam eddig is. A közelébe sem megyek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!