Magyar Kórházszövetség: Az orvoshiány a legégetőbb probléma

2018. április 24. 13:12

Svébis Mihály elnök a legfontosabb feladatok egyikeként jelölte meg az egészségügyből jelenleg hiányzó szakemberek pótlását.

2018. április 24. 13:12

Az orvoshiányt nevezte az egészségügyi ágazat egyik legégetőbb problémájának a Magyar Kórházszövetség elnöke a szervezet 30. kongresszusának keddi nyitónapján Egerben.

Svébis Mihály a legfontosabb feladatok egyikeként jelölte meg az egészségügyből jelenleg hiányzó szakemberek pótlását és arra hívta fel a figyelmet: míg az elvándorlók aránya a teljes hazai orvostársadalom 12 százalékát teszi ki, addig 16 százalék felett van a belföldi pályaelhagyók aránya.    

Nagy Ferenc, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára kiemelte: az elmúlt években tapasztalt, jelentős arányú orvoskivándorlás mára csökkenő, illetve stagnáló tendenciát mutat. A hiányzók pótlása ugyanakkor még „nagyon hosszú és kemény feladat lesz", ezt a fiatalok képzésével és a külföldön dolgozók hazacsábításával lehet és kell megoldani - fogalmazott, megjegyezve: hasonlóan fontos teendő a jelenleg még „zilált" betegutak rendezetté tétele.

Habis László (Fidesz-KDNP), Eger polgármestere köszöntőjében elmondta: a város elválaszthatatlan a gyógyítástól, hiszen létét egyebek mellett a máig létező és több létesítményben is hasznosított gyógyforrásainak köszönheti. Közölte: a helyi lakosság mintegy 20 százalékának alapellátását javító egészségügyi fejlesztést valósítanak meg Egerben. Példaként említette a megyeszékhely déli részén épülő egészségügyi központot, valamint egy praxisközösségi pályázat elnyerését, amely négy felnőtt- és egy gyermekorvosi körzetet érint majd a következő másfél évben.

Vácity József, az egri Markhot Ferenc Kórház főigazgatója a megnyitón kiemelte: munkatársi közösségük példát mutatott abban, hogy alig egy esztendő alatt „miként kell kimászni a gödörből". Intézményük ennek köszönhetően vált országosan is elismert stabil, magas szakmai színvonalat képviselő és kiegyensúlyozott gazdálkodású hellyé – közölte.

A Magyar Kórházszövetség 30. kongresszusán négy napon át minden eddiginél több, mintegy ezer regisztrált résztvevő ismerheti meg 68 kiállító termékeit és hallhat előadásokat 20 szekcióban az ágazat időszerű kérdéseiről.     A témák között szerepel a rezidensképzés, az életpálya, az elvándorlás, a betegközpontú ellátás, a kórház-finanszírozás és a bértámogatás, a szakdolgozók helyzetével és a várólistákkal kapcsolatosan prezentációkat is tartanak.

(MTI)

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lakatos ájfon8 Lacika
2018. április 24. 16:55
Még több stadiont!
Tatulus
2018. április 24. 14:39
Két dolog van! 1. A szoci banda, mikor az EU-ba léptünk, elfelejtette, hogy a "szabad munkaerő áramlás" csak arra jó, hogy az általunk drága pénzen kitanított orvosokat, mérnököket, jó szakmunkásokat elcsábítsák a jóval magasabb bérrel. Akkor kellet volna kikötniük, hogy mondjuk a képzés utáni 10 évig csak akkor vihetik el a munkaerőt, ha kifizetik a képzés állami költségeit! 2. Pont a szoci idők alatt kiképzettek, professzorok tartották (tartják) fenn azt a rendszert, ami a hálapénz, a hatalmi helyzet megőrzését célozza. A bérek emelése nyilván hozzájárul a megtartáshoz, vagy a hazahozáshoz, de ehhez azért kellene valamit megteremteni az 1945 előtti magatartásból is.
Marula
2018. április 24. 14:19
Az új Fidesz kormánynak egyértelműen ennek a problémának a megoldása kell legyen az elsődleges fontosságú. Nem elég az hogy felújítottak rengeteg EÜ intézményt. Rengeteg a dolog!
fakocka
2018. április 24. 13:37
Mocskos hazugság! @Mutimi már ezerszer elmondta, Angliában kevesebb orvos van, mint Magyarországon. Liberáltak hallgassatok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!