Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Ugyanaz a kép

2018. április 21. 08:30

Akik állítólag a gyurcsányi erőszak füstjében és lángjában születtek és kovácsolódtak össze igazi közösséggé, „radikális magyarokká”, azok most Gyurcsánnyal összefogva hisztériáznak és beszélnek összevissza minden hülyeséget és hazugságot.

2018. április 21. 08:30
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Idők

„S mi is látható a második képen? Hát az, ahogy Gyurcsány, Vona és Toroczkai együtt tüntet a választás után hat nappal a kormány és a Fidesz ellen.

Akik állítólag a gyurcsányi erőszak füstjében és lángjában születtek és kovácsolódtak össze igazi közösséggé, »radikális magyarokká«, azok most Gyurcsánnyal összefogva hisztériáznak és beszélnek összevissza minden hülyeséget és hazugságot, pusztán azért, mert 1,8 millióval kevesebb ember szavazott rájuk, mint a Fideszre és Orbánra.

Láttunk már ilyet is. A rendszerváltás hajnalán egy SZDSZ nevű formáció, amikor az emberek nem őket szavazták be a hatalomba az első szabad választáson, úgy döntött, hogy elárulva mindent és mindenkit, kiereszti a politikai karanténból a kommunista utódpártot, és a Charta mozgalom keretében egyszer csak együtt tüntetett az első szabadon választott kormány ellen az SZDSZ teljes vezérkara – Berecz Jánossal!

Mert éppen »barna eső« esett… Most pedig a »barna eső« tüntet Gyurcsánnyal, és megint a polgári közép ellen. Hiszen nincs új a nap alatt. Ez van a második képen. A szereplők is ugyanazok. Hiszen teljesen mindegy, hogy aktuálisan melyiknek mi a neve.

Tudjuk, még a nevük se az, amit az őseiktől kaptak.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 222 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dakotasámán
2018. április 23. 13:04
"Ugyanaz a kép" hát ja. tényleg ugyanaz a qrva unalmas seggnyalás a köbön. évi 70 milláért. legalább jótékonykodnál te szerencsétlen, mondjuk a beteg gyerekek javára. nem sok városi legenda szól ilyesmiről. érdekes, delíriumos részegségről már jóval több.
Vakfolt
2018. április 23. 10:30
A szadesz a nagy komcsi áramlatból cuppant ki, és azt hitték, hogy majd ők viszik tovább a bótot, csak az embereknek kurvára nem kellettek. A jobbik ugyanez a mutatvány, ahogy Csurka is megmondta, bazi nagy nyilvánossággal rendelkeztek mindig is, hogyan lehetséges? A jobbik indulásának deklarált célja volt, hogy a fideszt meggyengítse, ezzel szemben a szélsőbalt sikerült csak átpörgetni magukhoz. A fideszből cuppant ki, legalábbis eredetmítosza szerint, valójában pedig begyűjtötte azokat a jobboldali izgágákat, akiknek az mdf, a miép, és a fidesz nem volt jó, mindezt baloldali szerencselovagokkal és szavazókkal megspékelve. Az látszik, hogy a nagy közös ellenzéki gyűjtőpártot akarják létrehozni, de míg a fidesznél mindenki kavics, csak az kőzetfajtában és a méretben van különbség, ebben a majdani nagy ellenzéki néppártban van folyékony, szilárd és gáznemű (amit igen nehéz elegyíteni): húgy, szar és fing.
balbako_
2018. április 22. 16:01
Én attól hidaltam le, hogy egy atyafi egy zászlónyélen DK-s, Árpádsávos, és szivárványos zászlót vitt. Ez nem cseszi a jobbikos talpasok csőrét?
Valodi
2018. április 22. 13:19
Melyik "közösségről" beszél ez a segéd-lovag úr? Hol van ebben az országban közösség? "Nagy Ferenc népe a – többé-kevésbé – önálló egzisztenciák falusi közösségekbe szerveződött társadalma. Illyés Gyuláé – ahogy ő maga írja: „tapasztalatból, saját magamon észlelt tapasztalatból tudom” – szolganép" Az uralgó rablóbanda sem közösség...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!