Nem diktatúra van, hanem Magyarország

„Magyarországot 1914-re legyőzte a nacionalizmus – úgy is, mint nemzetiségi és úgy is mint magyar etnicizmus. Azóta Magyarország jobboldali a nacionalista értelmében: az volt a szocializmus évei alatt is és az ma is. Ezzel a mai 70-80%-os nemzeti (a szocializmusra is éhes radikálistól a polgári miliőig terjedő) tömeggel áll szemben a nagyvárosi progresszívok kb. 20%-is tábora, amely városokban koncentráltan élvén mozgékonyabb és adott esetben könnyebben szervez tüntetéseket is (bár éppen nem jellemző rá ez se). A progresszívok sajátos látásmódjából kireked a 70-80%, ami – hogy mekkora hiba – rendre megmutatkozik a választásokon. Utána átkozódás, gyász, majd kezdik újra elölről. 

Mostanában a »le a vidékre« mozgalom éled fel ismét (volt már ilyen a '30-as, az '50-es és a '70-es években is), ami vélhetően úgy fog elhalni, ahogy az LMP hasonló felismerése 2014 után. A Budapestről szervezett pártok és az értelmiség »országjárása« (már a szó is olyan, mintha valami bédekkerből ollózták volna: Orbán sosem mondja, hogy járja az országot, ő az országban van, otthon mindenhol), aztán esténkénti – nagy megkönnyebbüléssel való – visszatérése a fővárosba, alapvető szemléleti hibáról árulkodik: arról, hogy bár Londont, Berlint és Brooklynt valójában közelebb érzik magukhoz, mint Kiskunfélegyházát, Rátótot és Csíket, mégis választást akarnak nyerni az utóbbi helyeken (is). De minek, könyörgöm? Miért akarnak? (...)

A progresszívok rendszerint nem látnak túl az orruk hegyénél. Azt hiszik egy társadalom átalakítása – amit akarnak – a végcélok és a normák mantrázásából áll és mindenki kinyírásából, aki nem alkalmazkodik azonnal ezekhez. Szerintük a társadalom ráolvasással vezethető, az emberek felvilágosíthatók és van tökéletes világ, ahova el kell vezetni őket, ha beledöglenek is. És miközben ezt hiszik, nem veszik észre, hogy az úton sikerül végleg legyilkolniuk – önmagukat.

Ám legyen. Nem azt mondom erre, hogy semmi jónak nem vagyok elrontója (ez túlzás lenne), de azt igen, hogy mindenkinek állampolgári joga hülyének lenni. (Ha közben rettentően okosnak is érzi magát.) A hülyeség ebben a kontextusban tehát priméren kétféle lehet: megrekedni az etnicizmusban egyfelől, radikálisan meghaladni akarni a nemzeti képességeket másfelől.

A valóságot komolyan kell venni, meg kell ismerni, el kell sajátítani a nyelvét – ami nyilvánvalóan nem ennek a blognak a nyelve –, aztán nagyon óvatosan lehet elkezdeni hozzányúlni. És közben az egyik kezünkkel folyamatosan csapkodni kell a másikra, mert nem voltunk elég óvatosak. Ez a modernizációs nacionalizmus módszere. A tartalmi és gyakorlati kérdések csak ezt követik.”